Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt a legalkalmasabb

Orbán Viktor olyan személyt jelölt köztársasági elnöknek, akit a következő néhány év munkájának szempontjából a legalkalmasabbnak ítélt.


Dátum: 2010-06-28 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:47.736551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő ezt a Képviselői Irodaházban mondta hétfőn a TV2 újságírójának azon kérdésére, hogy Sólyom László jelenlegi államfőt miért nem jelölte újra a köztársasági elnöki posztra. Orbán Viktor a szocialisták államfőjelöltjével folytatott reggeli találkozójáról szólva arról is beszélt, hogy Balogh András személyében egy tiszteletreméltó jelöltet állított az MSZP. "Régóta ismerjük egymást, nem ez volt az első találkozónk, igaz, ebben a minőségünkben még egyikünk sem találkozott a másikkal" - mondta.

"Egy érdekes beszélgetés volt, egy szimpatikus embert ismertem meg úgy, ahogyan a korábbi találkozókból is az emlékeim között megmaradt Balogh András" - fogalmazott a miniszterelnök. Véleménye szerint a magyar közéletnek, a magyar alkotmányosságnak a hasznára válik, ha olyan "kiváló jelöltek" mutatkozhatnak be a parlament előtt és a közvéleménynek, mint amilyen Schmitt Pál és Balogh András.

Kapcsolódó elemek