Újra kell értékelni az uniós támogatási rendszert
Szatmáry Kristóf az uniós fejlesztési forrásokról szólva azt mondta, az előző kormány által folytatott sikerpropaganda mögött a valóság, a kudarc. A pályázati résztvevők a rendszer lassúságára panaszkodnak, a kifizetések folyamatosan csúsznak. Külön problémát jelent a kis- és középvállalkozások részvétele az egyes pályázatokon.
Dátum: 2010-06-28 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:00:51.382283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János, a szaktárca államtitkára egyetértett abban, hogy sürgős lépésekre, belső szerkezeti változtatásokra van szükség. A források átrendezését a kormányprogram is indokolja, a fejlesztési pénzek jobb elosztásával a gazdasági növekedés is hamarabb elindítható. Mint mondta, eddig ezer milliárdot sikerült a magyar pályázókig eljuttatni, a teljes összeg csupán egyhuszonkettedét, az uniós költségvetési időszak fele alatt.
Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy a forrásokat a kis- és középvállalkozások irányába csoportosítják át. Az interpellációt jegyző másik képviselő, Hörcsik Richárd közölte: a választ elfogadják, ugyanis azt jelzi, hogy megvan a szándék a rendszer hatékonyabbá tételére.