Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Át kell rostálni a közigazgatás személyi állományát

Az új alkotmány előkészítésének legelső fázisa egy leltár készítése, melynek célja a jelenlegi alkotmánnyal szembeni megalapozott kifogások összegyűjtése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor beszélt arról is, szerinte először át kell rostálni a közigazgatás személyi állományát, és ha azt látják, hogy minden szegmensben túlfoglalkoztatás van, karcsúsítani kell.


Dátum: 2010-06-30 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:03.577982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új kormány két éven belül akar új alkotmányt, amellyel kapcsolatban Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: először az alkotmányozó bizottságnak kell megalakulnia, és el kell kezdenie a munkát azoknak a nagytekintélyű, a napi politikában is korábban részt vállaló szaktekintélyeknek, akik tanácsadóként felügyelik az alkotmányozó folyamatot.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter hozzátette: a munka elkezdéséig leltárt kell készíteni a mostani alkotmánnyal kapcsolatos kifogásokról és hibákról.

Az alkotmány azon részeit, amelyekkel kapcsolatban konszenzus van, nem kell megváltoztatni a tárcavezető szerint, aki ide sorolta a parlamentáris rendszer alapvető működését, a kormány és a parlament kapcsolatrendszerét és a köztársasági elnök helyét a politikai rendszeren belül.

Strukturális reform az önkormányzatoknál

Navracsics Tibor úgy véli, az 1990-es önkormányzati törvény nagyon jó törvény, de egyre nagyobb a nyomás az önkormányzatok felől, hogy át kell nézni a feladatellátást, azt, hogy bizonyos területek maradjanak-e vagy vegye át az állam. Újra kell gondolni a finanszírozást is: a helyi és a központi adók arányát és a normatív támogatási rendszert.

Nem szabad kapkodni, de ősszel el kell kezdeni a politikai, szakmai és jogalkotási előkészítő munkát - hangsúlyozta a fideszes politikus, aki szerint a kormányzati ciklus második felében lehetne elfogadni azokat a törvényeket, amelyek lebontják a régi struktúrát, és a következő önkormányzati választáson már az új rendszerben szavazhatnának a választók.

Végéhez közelednek a személycserék

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint először át kell rostálni a közigazgatás személyi állományát, és ha azt látják, hogy minden szegmensben túlfoglalkoztatás van, karcsúsítani kell.

Hozzátette: a végéhez közeledik az állami intézmények átvétele, és a vezetők lecserélése, amely szerinte normális. Ez így szokott lenni, ahol hatalomváltás van. Mi soha nem csináltunk titkot a személyi változásokból - fogalmazott Navracsics Tibor.

Kapcsolódó elemek