Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változások július 1-jétől

Július 1-jével megszűnt hét kisadó, az öröklési és ajándékozási illeték vér szerinti rokonok, valamint örökbefogadott gyermekek esetében, és nem emelkedik a lakossági földgáz ára sem - ismertette Nagy Anna kormányszóvivő sajtótájékoztatóján a csütörtökön hatályba lépő változásokat.


Dátum: 2010-07-01 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:14.865248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Július 1-jétől körülbelül 250 ezer magyar vállalkozásnak lett könnyebb az élete, ugyanis az eddigi 19 százalékos társasági adó 10 százalékra csökken 500 millió forint adóalapig. Mivel ez az év második felétől lép életbe, az idén 250 millió forint adóalapot lehet figyelembe venni - közölte a kormányszóvivő. Csütörtöktől hét kisadó is megszűnt.

Július 1-jétől emelkedett volna a lakossági földgáz ára, ám ez nem történik meg a szerdai kormányhatározat értelmében - tájékoztatott.

Nagy Anna elmondta azt is, hogy ugyancsak csütörtöktől megszűnt az öröklési és ajándékozási illeték egyenes ági, vér szerinti rokonok és örökbefogadott gyermekek esetében.

A kormányszóvivő az MTI kérdésére szólt arról is, hogy a két hónapon túli végkielégítések 98 százalékos megadóztatása a közszférára vonatkozik. Az érintettek tételes felsorolása a törvényjavaslatban lesz olvasható, amelyet várhatóan pénteken nyújtanak be az Országgyűlésnek.

Kapcsolódó elemek