Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz frakcióvezetője a házelnök jelölésről

Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülése során dönt a Fidesz elnöksége arról, hogy kit támogat házelnöknek - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2010-07-05 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:25.219476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelölés jogával a képviselőcsoport számára a párt elnöke, Orbán Viktor él majd; a Fidesz-KDNP-frakciószövetség pedig július 19-ig meghozza döntését - mondta, hozzátéve, hogy mivel a vitát még nem folytatták le, nem tudja megmondani, kik az esélyesek.

Az Országgyűlés várhatóan július 19-én választ új házelnököt.

Lázár János hangsúlyozta: azon a napon nemcsak ebben a kérdésben kell döntenie a parlamentnek, hanem - a tervek szerint - legalább két alkotmánybíró megválasztásáról, valamint Kaltenbach Jenő helyéről is.

A Népszabadság múlt csütörtöki számában írt arról, hogy július 1-jei hatállyal beadta lemondását Kaltenbach Jenő, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke.

Kapcsolódó elemek