Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az akcióterv alkalmas a fordulat elindítására

A nemzetgazdasági miniszter szerint a második Orbán-kormány első gazdasági akcióterve alkalmas arra, hogy Magyarországon konzervatív gazdaságpolitikai fordulatot indítson el. Matolcsy György erről kedden, az Országgyűlés plenáris ülésén, a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag általános vitáját megnyitó expozéjában beszélt.


Dátum: 2010-07-06 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:27.065963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Matolcsy György hangsúlyozta, konzervatív gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amelynek során le kell bontani az akadályokat, amelyeket négy nagy területen lát a kormány: a gazdaság hatékony működését akadályozza az állam, a gazdasági örökség, az élet minden területén megnyilvánuló szabadsághiány, valamint a hibás gondolkodás.

Kiemelte: az elmúlt évek egyik legnagyobb hibája, hogy 2006 óta, már az ötödik évben, megszorító politika érvényesült. Emellett az állam azzal korlátozta a gazdaságot, hogy a ráfordított forrásokhoz képest gyenge a közszolgáltatások színvonala - tette hozzá.

Az állami intézmények területén is az akadályok lebontására van szükség, a szolgáltatások javítására, a hatékonyság növelésére - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Az állam bürokratikus terhelését az üzleti élet minden területén le kell bontani, meg kell szüntetni az állami túladóztatást, mivel ezek akadályozzák a gazdaság versenyképességét - mondta Matolcsy György. Rámutatott: Magyarország a világ 183 állama közül a 151. legerősebben adóztatott ország, így nem csoda, hogy aki teheti, kibújik az adóztatás alól, és a szürke- illetve a feketegazdaságba menekül.

Matolcsy György szerint az állam mellett a gazdasági örökség is korlátozza a sikereket. Kiemelte: az utóbbi 8, illetve 20 évben egy olyan gazdasági szerkezet alakult ki, amely 2010-ben már döntően korlátozza a gazdasági versenyképességet, az elmúlt 8 év alatt a korábbi 29. helyről a versenyképességi rangsorban az 58. helyre esett vissza az ország a világranglistán. A miniszter kiemelte: a rossz gazdasági szerkezet következménye az, hogy a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 80 százalékát éri el az államadósság, ennek kamatterhe a GDP 4 százalékára rúg, a külföldi befektetők pedig a GDP 8 százalékát viszik ki évente befektetésük jövedelemként.

A miniszter arra is rámutatott, hogy az alacsony, 53-54 százalékos foglalkoztatási ráta is akadálya a magyar gazdaság versenyképességének.

A magyar gazdaságban alacsony a termelésben részt vevők aránya, mindössze 500.000 embert foglalkoztat a termelő szektor, miközben másfél millió ember kellene a szektorba - tette hozzá.

A korábbi gazdaságpolitika a vállalkozói szabadságot is korlátozta, így például a beruházásokhoz 51 engedélyt kellett beszerezni, az új gazdaságpolitika részeként a szükséges engedélyek számát lényegesen le akarja csökkenteni a kormány - hangsúlyozta Matolcsy György.

A tárcavezető a szabadság hiányaként említette azt is, hogy az emberek az adózott jövedelmükből nem gazdálkodhatnak szabadon, a korábbi gazdaságpolitika beavatkozott a háztartásokban folyó munkába, illetve az egyenesági rokonok öröklésébe is, ezt a kormány meg akarja változtatni.

Matolcsy György a negyedik akadályról, a hibás gondolkodásról szólva elmondta: még mindig hat a neoliberális gondolkozás hibája, látni kell azonban, hogy szükség van állami szabályozásra, valamint hogy a piac nem mindenható, és nemcsak az exportpiac számít, hanem a belső piac is, illetve hogy a foglalkoztatásban a nagyvállalkozásoknál lényegesen nagyobb a szerepe a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak.

Hozzáfűzte: a 2008 őszétől jelentkező pénzügyi, majd gazdasági válság megmutatta, hogy nemcsak a profit számít, hanem az erkölcs és az értékrend is. A tárcavezető szerint véget kell vetni a megfelelési kényszernek Magyarországon, ezenkívül hangsúlyt kell fektetni az összefogásra. Hangsúlyozta: senki nincs egyedül, érdemes együttműködni, társulni.

Kapcsolódó elemek