Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány föld- és birtokpolitikája

A kormány beterjesztette a Termőföldről és a Nemzeti Földalapkezelő létrehozásáról szóló törvényt azért, hogy a föld- és birtokpolitikai céljait megvalósítsa. A földtörvény módosítással megakadályozzuk a földspekulációt és a zsebszerződésekkel való visszaéléseket. A Nemzeti Földalap létrehozásával megteremtjük a közcélú földkészlet-gazdálkodás feltételeit, földhöz juttatjuk a fiatal gazdákat.


Dátum: 2010-07-06 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:28.925413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Birtokpolitikánk célja, hogy elősegítsük a működőképes családi gazdaságok kialakítását, támogassuk a szakirányú végzettséggel rendelkező agrárvállalkozók, a fiatal, gazdálkodni akaró és gyermekeket vállaló családok földhöz jutását, és befolyásoljuk a földárak és a haszonbérleti díjak alakulását.

A Nemzeti Földalap visszakerül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt.-től a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, azért hogy a népesedési, demográfiai földprogramot végrehajtsuk.

A Nemzeti Földalapba tartozó földeket négy módon lehet hasznosítani: nyilvános pályázaton történő eladással, haszonbérbe vagy vagyonkezelésbe adással, továbbá földcserével.

A földtulajdonosok elsőként az NFA-nak kell felajánlaniuk az eladásra szánt földjüket, amelyért a helyben kialakult piaci árat fizeti az alapkezelő.

A megkötött szerződés tartalmából nyilvános lesz a szerződő neve, a föld fekvése és helyrajzi száma, az ellenszolgáltatás összege és a fizetési határidő, valamint haszonbérletnél és vagyonkezelésnél a szerződés időtartama is. A nettó 5 millió forintnál magasabb ellenértékű szerződéseket az NFA a honlapján teszi közzé.

A földek hasznosításának fő szabálya, a nyilvános pályáztatás.

Az NFA jogutóda a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, ezért a korábbi szerződéseknél nem kell szerződést módosítani.

A Nemzeti Földalap kezeli az állam tulajdonában lévő mező- és erdőgazdasági földterületeket. Az állam tulajdonosi jogait az agrárpolitikáért felelős miniszter - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) útján - gyakorolja az alap felett.

A miniszter évente beszámol az Országgyűlésnek a földbirtok-politikai irányelvek érvényesüléséről.

A Nemzeti Földalapban lévő nagy értékű (100 millió Ft. vagy 100 hektár feletti) földterületek hasznosításáról a Birtokpolitikai Tanács dönt.

A Nemzeti Földalapba tartozó földek hasznosításából származó bevételeket, földvásárlásra valamit a földbirtok politikai irányelvek megvalósításra kell fordítani.

A Termőföldről szóló törvény módosításának a célja, hogy megakadályozzuk a földspekulációt és a zsebszerződések realizálását.

Az új törvényben változik az elővásárlási jog sorrendje. Első helyen a magyar állam jogosult élni elővásárlási jogával, hogy a birtokpolitikai irányelveknek megfelelően "piaci szereplőként" tudjon fellépni.

A földpiac aktív szereplőjévé előlépő állam elővásárlási jogának biztosításával létrejön a föld köztulajdona, amelyből tartós, örökölhető földbérleti jogot ad elsősorban a gazdálkodó családoknak valamint a fiatal pároknak, ha vállalják, hogy letelepednek, gazdálkodnak, és 2-3 gyermeket felnevelnek.

A tervezet újraszabályozza a " helyben lakó" definícióját. Helyben lakónak az a családi gazdálkodó vagy nyilvántartási számmal rendelkező őstermelő vagy egyéni mezőgazdasági vállalkozó magánszemély minősül, akinek a bejelentett lakóhelye legalább három éve azon a településen, illetve 15 km-en belüli szomszédtelepülésen van, amelynek közigazgatási területén a termőföld vagy tanya fekszik.

A törvénytervezetet egyeztettük a MOSZ-szal, a MAGOSZ-szal, a Magyar Agrárkamarával és az AGRYA-val.

A családon belüli gazdaságátadás megkönnyítése érdekében kezdeményezzük az illetéktörvény módosítását: illeték és adómentes lesz a családon belüli gazdaságátadás. Ezzel is segítjük az egymást követő nemzedékek kapcsolatának erősödését, a családon belüli gazdálkodás folytonosságát, stabilitását.

Erősítjük a "jó gazda gondossága" tulajdonosi szemlélet elterjedését.

Elkészítjük az országleltárt, az állam tulajdonában lévő teljes ingatlanvagyont - benne a földvagyont - feltérképezzük (vagyonleltár tv. megalkotása).

Átvilágítjuk a Natura 2000 programot (A kialakult, nem egyértelmű helyzet áttekintése, az anomáliák kiküszöbölése, egy EU-konform rendszer kialakítása).

A nemzeti együttműködés kormánya arra vállalt kötelezettséget, hogy segíti - az elsősorban az elmúlt 8 év elhibázott gazdaságpolitikája miatt - mély válságba került vidék felemelkedését. A két törvénytervezet elősegíti az európai és a hazai történelmi hagyományoknak megfelelő családi gazdálkodások megerősödését, a vidék talpra állítását.

Kapcsolódó elemek