Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erős, európai mezőgazdasági politikára van szükség

Az Európai Parlament holnapi, csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén fogja elfogadni a Közös Agrárpolitika 2013 utáni jövőjéről szóló jelentését. Ez lesz az első európai szintű állásfoglalás a mezőgazdasági politika jövőjével kapcsolatban. Az Európai Parlament előzetes véleménye különösen azért fontos, mert életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amely nagyobb beleszólást biztosít a képviselőknek a jogalkotásba a mezőgazdaság területén is.


Dátum: 2010-07-08 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:37.400959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Glattfelder Béla, fideszes európai parlamenti képviselő kiemelte: az Európai Parlament erős és európai agrárpolitikát akar, amely képes garantálni az élelmiszer-ellátás biztonságát az európaiak és a világ számára.

Glattfelder emlékeztetett, hogy több fontos módosító javaslata is beépült a jelentésbe. Fontos eredmények tartja, hogy az Európai Parlament szavazásra kerülő állásfoglalása kimondja: a mezőgazdaság által megtermelt legfontosabb közjó maga az élelmiszer. Glattfelder Béla magyarázatként elmondta: a világ népessége 2050-re a jelenlegi 6,7 milliárdról 9 milliárdra fog nőni. Az éhezők és alultápláltak száma világszerte nő, miközben a világ élelmiszertartalékai a második világháború óta nem látott szintekre süllyedtek. "Ebben a helyzetben az élelmiszer - az energiához hasonlóan - stratégiai cikké vált" - nyilatkozta a képviselő. "Európának különös felelőssége van a világ élelmiszerbiztonságának garantálásában. Hiszen Európában lehet a legmagasabb szintű környezetvédelmi normák mellett, a legbiztonságosabb élelmiszert előállítani. A világ más részein csak óriási környezetpusztítással, erdőirtással lehetne növelni az élelmiszertermelést. Ezért a KAP fő feladata, hogy az európai mezőgazdasági termelési potenciált megőrizze."

A jelentés külön figyelmet szentel a mezőgazdasági árak utóbbi években megfigyelhető szélsőséges ingadozásainak. Olyan piaci szabályozó eszközökre, ill. egyes ágazatokban - pl. tej, bor - kínálatkorlátozó intézkedésekre lenne szükség, amelyek megvédik a gazdákat, csökkentve az áringadozások okozta veszteségeiket.

Az európai élelmiszerkereskedelem sokkal nagyobb mértékben koncentrált, mint az élelmiszerlánc többi szereplői, az élelmiszer-feldolgozók és a mezőgazdasági termelők. Egy-egy nagyobb hipermarketlánccal szemben adott esetben többszáz gazdálkodó áll, akiknek ezért sokkal rosszabbak az alkupozícióik. A jelentés szerint annak érdekében, hogy a termelők javítani tudjanak versenyhelyzetükön, lehetővé kell tenni a szorosabb együttműködésüket. Ehhez azonban a mezőgazdaság területén felmentést kell adni az drákóian szigorú európai versenyszabályok alól.

A harmadik országokból származó import kapcsán a dokumentum leszögezi: az Európán kívüli importtermékekre ugyanazok a szigorú környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági, állatjóléti stb. követelmények vonatkozzanak, mint amelyeknek az európai termelőknek kell megfelelniük.

A közvetlen kifizetésekkel kapcsolatban egyelőre még nincsenek határozott elképzelések. Ezen a területen még a viták elején tartunk. A képviselő ugyanakkor óvatosságra intett a támogatások felosztásának új elveiről szóló elképzelésekkel kapcsolatban. A Közös Agrárpolitika költségvetésének megőrzését hangsúlyozó párizsi és varsói agrárminiszteri nyilatkozatban sikerült egységfrontba tömöríteni a KAP-ot támogató tagállamokat. A támogatási rendszer átalakításáról keltett viták, így különösen a hektáralapú kifizetések szintjének tagországok közötti kiegyensúlyozása, ennek az egységnek a felbomlásához vezethet.

Glattfelder Béla végezetül hozzátette, hogy az Európai Bizottság csak ez év végén fogja nyilvánosságra hozni a KAP jövőjével kapcsolatos állásfoglalását. A viták döntő része így a 2011. első felében esedékes magyar elnökség idejére fog esni.

Strasbourg, 2010. július 7.

Kapcsolódó elemek