Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demokrácia sikere: Sólyom aláírta az alkotmánymódosítást

A demokrácia és a jogállamiság győzelmének tartja az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke, hogy Sólyom László államfő aláírta az öt elemből álló médiacsomag egyik részét, az alkotmánymódosítást.


Dátum: 2010-07-09 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:44.992058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


L. Simon László pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a parlament rendkívüli ülésszakának végéig, július 19-ig szavazni fog a Ház a médiacsomag három másik eleméről - amelyek meghatározzák a közmédiumok működését -, a javaslatcsomag ötödik részének, az úgynevezett médiaalkotmánynak pedig megkezdődik az általános vitája.

A politikus az alkotmánymódosítás államfői aláírását úgy értékelte, hogy a Fidesz szándékai egybevágnak a köztársasági elnök alkotmányértelmezésével.

Azzal kapcsolatban, hogy a médiastruktúráról szóló törvényjavaslat kétszer is a zárószavazások között szerepelt az Országgyűlés napirendjén, ám végül mindkét alkalommal lekerült róla, L. Simon László közölte: ennek gyakorlati, ütemezési oka volt. Szerették volna ugyanis egyrészt megvárni, hogy a köztársasági elnök hogyan fog viszonyulni az alkotmánymódosításhoz, másrészt be akarták tartani azt az ütemtervet, amely szerint először elfogadják az alkotmánymódosítást, majd megvárják annak kihirdetését, és utána tartják meg a többi javaslat zárószavazását - fejtette ki.

"Azok a bírálatok, amelyek szerint mi meg akarnánk hátrálni, nem valósak" - jelentette ki a bizottsági elnök.

L. Simon László kérdésre azt mondta, megítélése szerint ősszel állhatnak fel az új törvény szerinti testületek.

A Magyar Közlöny július 6-i számában megjelentek értelmében módosult a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló törvény 61. paragrafusa. A törvény a kihirdetését követő napon lépett hatályba. A jogszabályt az Országgyűlés június 28-i ülésnapján fogadta el.

Az első bekezdés a véleménynyilvánítás szabadsága mellett ezentúl a szólás szabadságát is említi.

A második bekezdés így szól: a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét.

A harmadik bekezdés megállapítja, hogy a demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében.

A negyedik bekezdés, amely eddig a közszolgálati médiumok felügyeletéről, vezetőinek kinevezéséről és a kereskedelmi médiumok engedélyezéséről, illetve a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szólt, ezentúl így szól: "a Magyar Köztársaságban közszolgálati médiaszolgáltatás működik közre a nemzeti önazonosság és az európai identitás, a magyar, valamint a kisebbségi nyelvek és kultúra ápolásában, gazdagításában, a nemzeti összetartozás megerősítésében, illetőleg a nemzeti, etnikai, családi, vallási közösségek igényeinek kielégítésében. A közszolgálati médiaszolgáltatást az Országgyűlés által választott tagokkal működő autonóm közigazgatási hatóság és független tulajdonosi testület felügyeli, céljainak megvalósulása felett pedig az állampolgárok egyes, törvényben meghatározott közösségei őrködnek."

Kapcsolódó elemek