Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állami cégek szakszervezeti fizetéseit vizsgálná a Fidesz

A kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak eltökélt szándéka, hogy megvizsgálja az állami cégeknél működő szakszervezetek vezetőinek fizetését, és ha igazságtalanságot tapasztal, lépni fog - közölte Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre reagálva.


Dátum: 2010-07-15 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:01:58.875963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napilap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy összesen mintegy 30 millió forintot fizet ki a MÁV havonta a cégnél működő szakszervezetek 28 tisztségviselőjének, ami éves szinten 360 millió forintra rúg.

Selmeczi Gabriella budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ezek a számok rávilágítanak arra, hogy az elmúlt években aránytalan volt a fizetése az állami vezetőknek és az állami cégeknél működő szakszervezeti vezetőknek.

A MÁV-nál 14 szakszervezeti vezető kap egymillió forint feletti bért, miközben "gyakorlatilag az egész ország spórol" - fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy nagy aránytalanságok vannak az állami cégnél működő érdekképviseletek vezetőinek fizetései és a dolgozó emberek keresetei között.

A vasúttársasággal kapcsolatban a politikus kiemelte azt is, jogosan merül fel a kérdés, hogy ki döntött ezeknek a fizetéseknek a nagyságáról.

Az MTI azon kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy az állami cégeknél működő szakszervezetek vezetőinek fizetésénél is húznak majd egy plafont, Selmeczi Gabriella úgy válaszolt: minden olyan megoldást támogat a frakció, amely igazságosabbá teszi a rendszert. Szerinte van esély egy ilyen rendelkezésre.

Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatóján közölte azt is, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőcsoportja nagyon örül annak, hogy a köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontot választotta az önkormányzati választásokra, így ugyanis marad idő az év hátralévő részében a megkezdett munkára. Sólyom László október 3-ra tűzte ki a választás időpontját.

Kapcsolódó elemek