Új elnököt választott a Békés Megyei Közgyűlés
Farkas Zoltán (Fidesz) személyében új elnököt választott pénteken a Békés Megyei Közgyűlés.
Dátum: 2010-07-16 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:02:02.062213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntésre azért volt szükség, mert Domokos Lászlót, aki eddig vezette a közgyűlést, időközben az Országgyűlés megválasztotta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, így ő lemondott megyei megbízatásáról.
Farkas Zoltán az elmúlt négy évben alelnökként működött közre a testület munkájában, illetve 1998 óta önkormányzati képviselő is Szeghalom városában.
A megyei közgyűlés alelnöknek Tolnay Pétert (Fidesz) választotta, aki már a harmadik ciklust tölti a megyegyűlés tagjaként.