Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-frakció Kövért, Stumpfot és Biharit támogatja

Egyhangúlag támogatta a Fidesz-frakció hétfői ülésén Kövér László házelnökké, valamint Stumpf István és Bihari Mihály alkotmánybíróvá választását - tájékoztatott Lázár János, a képviselőcsoport vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2010-07-19 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:02:04.206974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kérdésre közölte, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök álláspontja szerint - "ami egybeesik a frakcióéval" - Stumpf István minden törvényi feltételnek megfelel. Ezen kívül olyan gyakorlati szempontokat tud bevinni az Alkotmánybíróság életébe, amelyekre "igencsak szükség van" - tette hozzá.

Az Országgyűlés csütörtökön dönt az említett tisztségek betöltéséről.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője múlt pénteken jelentette be, hogy Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét házelnökjelöltnek, Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt pedig alkotmánybíró-jelöltnek javasolja Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakció számára.

Kapcsolódó elemek