Orbán: a 3,8 százalékos hiány az egyetlen konkrét elvárás
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között létrejött szerződés alapján az egyetlen konkrét elvárás Magyarországgal szemben a 3,8 százalékos költségvetési hiány, ezt az ország be is fogja tartani; az azonban, hogy ezt hogyan teszi, kizárólag nemzeti felelősség - közölte Orbán Viktor kedden.
Dátum: 2010-07-20 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:02:06.561710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök a visegrádi országok (V4) kormányfőinek budapesti csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre kijelentette: ennek az évnek a végén Magyarország költségvetési hiánya nem lehet 3,8 százaléknál magasabb, és nem is lesz. Ezen kívül minden más kérdésben - folytatta - a tárgyalás az IMF és Magyarország között "illetéktelen", az pedig, hogy a hiányt hogyan kell betartani, kizárólagos nemzeti felelősség - hangsúlyozta
Orbán Viktor.
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a Magyarország és az IMF közötti tárgyalások ügyében "annyi fűt-fát, tücsköt-bogarat" összehordtak, hogy egyáltalán nem lepődik meg, ha az emberek nehezen ismerik ki magukat ebben az ügyben.
Kifejtette: a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország között 2008-ban létrejött szerződés ez év októberében lejár. E szerződésben azt rögzítették, hogy Magyarország 2010-ben 3,8 százalékos költségvetési hiánnyal gazdálkodik; ez az egyetlen konkrét elvárás az országgal szemben. "Ezt a szerződést betartjuk" - jelentette ki.
Ezzel a 3,8 százalékos költségvetési hiánnyal Magyarország az Európai Unió 27 tagállama között az 5-6. helyen található - tette hozzá.
Ugyancsak újságírói kérdésre Orbán Viktor azt mondta: a piacok kérdésébe nem kíván beavatkozni, "a piacoknak megvan a gazdája; reagálnak, ahogy reagálnak". Hozzáfűzte, a piacok kalkulációjához egyetlen dologgal tud hozzájárulni, azzal, hogy a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettséget betartják.