Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden alkotmánybíró - jelöltet támogat a bizottság


Dátum: 2010-07-20 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:02:08.044566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága a frakciók által javasolt mind a nyolc alkotmánybíró-jelöltet támogatta kedden. Balsai István, a testület fideszes elnöke a bizottsági meghallgatás után leszögezte, a meghallgatás meggyőzte, hogy egyik jelölttel szemben sem merülhet fel sem alkalmassági aggály, sem valamely feltétel hiányának a veszélye.

A fideszes jelölt, Stumpf István alkalmasságát firtató kérdésre kijelentette: az ellenzék nem a jelölt alkalmasságát, hanem a törvényes feltételek hiányát kérte számon, de a jelölt 25 éves

szakmai munkásságot mutatott fel. Az alkotmányügyi bizottság kétharmados kormánypárti többsége mind a nyolc jelöltet támogatta az egyes jelöltekről történő szavazások során, a három ellenzéki párt ugyanakkor jelöltenként változóan és egymástól is eltérően szavazott.

A bizottság egyhangú támogatását egyik jelölt sem nyerte el. A nyolc jogász az alkotmánybíró-jelölő eseti bizottság hétfői döntése nyomán vált jelöltté, a csütörtöki plenáris ülésen pedig mind a nyolcukra lehet majd szavazni, de csak az a szavazócédula lesz érvényes, melyen egy vagy két személyt jelölnek meg. Az a két jelölt lesz az Alkotmánybíróság tagja, aki kétharmados támogatást kapott az Országgyűléstől. Erre a legnagyobb esélye a két fideszes jelöltnek, Bihari Mihálynak és Stumpf Istvánnak van.

A keddi alkotmányügyi bizottsági ülésen a nyolc jelölt egyenként mintegy félórán át ismertette elképzeléseit, illetve válaszolt a képviselők kérdéseire, melyek kizárólag az ellenzéki oldalról érkeztek.

Stumpf István elmondta, hogy az Ab ma is fontos színvonala és garanciája a jogállamnak, az új alkotmány pedig új kihívások elé állítja a testületet, melyekben szívesen részt venne ő is. Hangsúlyozta, hogy megfelel a törvényi feltételeknek: van húszéves jogászi szakmai gyakorlata, illetve e téren megfelelő tudományos múltja. Ezt a bizottsági ülésen vitatta Schiffer András (LMP) és Lamperth Mónika (MSZP). Ezzel kapcsolatban ugyanakkor Balsai István bizottsági elnök arra mutatott rá, hogy ezt a kérdést hétfőn már eldöntötte az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottság.

Stumpf István megjegyezte azt is, hogy az eddigi alkotmánybíró-jelölési szisztémák nyilvánvalóan nem váltak be, ezért újat kell kialakítani.

Kapcsolódó elemek