Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Illés Zoltán több szélkerékparkot építene


Dátum: 2010-07-21 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:02:12.320903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Helytelen, hogy Magyarország villamosenergia-szükségletét egy helyről, Paksról fedezi, szükség van több alternatív energiára, így szélkerékparkokra - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára a Magyar Hírlap szerdai számában.

Mindezt olyan helyeken lehet megvalósítani, ahol az építkezés nem ütközik a természetvédelem érdekeivel, így például a Bakony fennsíkja, az Alföld, vagy a Hortobágy különösen nagy értéket képviselő magterületei nem jöhetnek szóba - közölte a államtitkár.

A korábbi tervek szerint 2020-ig a magyar energiaigény 13 százalékát kell előteremteni megújuló forrásokból - emlékeztetett Illés Zoltán. Véleménye szerint húsz százalék, majd néhány évre rá 25 százalék lenne elfogadható.

Kapcsolódó elemek