Kövér László az Országgyűlés új elnöke
Dátum: 2010-07-22 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:02:13.933168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kövér Lászlót augusztus 6-i hatállyal választotta házelnökké a parlament. Az új házelnöknek
gratulált Sólyom László államfő, Paczolay Péter az Alkotmánybíróság elnöke, Baka András
a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Orbán Viktor kormányfő és a frakciók képviselői. A szocialista
frakció előre jelezte, hogy nemmel szavaz Kövér László házelnökké választására. Az
Országgyűlés elnökének megválasztásakor a titkos szavazásokon korábban is előfordult
néhány "nem" szavazat, de a szokásjog alapján az ellenzéki pártok is támogatták a házelnök-
jelölteket. Most először fordult elő, hogy egy képviselőcsoport testületileg elutasította az
Országgyűlés elnökének megválasztást. Az Országgyűlésnek azért kellett új házelnököt
választania, mert a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált június 29-én köztársasági elnökké
választotta a parlament. A Fidesz elnöksége július 8-9-i alcsútdobozi ülésén tárgyalt a
házelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte:
vállalja a tisztséget. Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette be
hivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek a
Fidesz-KDNP-frakció számára. A képviselőcsoport hétfői ülésén egyhangúlag támogatta
a Fidesz választmányi elnökének házelnökké választását. Kövér László 1990 óta tagja az
Országgyűlésnek.