Megválasztották az új alkotmánybírákat
Dátum: 2010-07-22 21:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:02:14.302235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A titkos szavazáson Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke 271 szavazatot kapott, míg Stumpf Istvánra, az első Orbán-
kormány kancelláriaminiszterére 265-en voksoltak. A szavazás eredményének kihirdetése
után Bihari Mihály és Stumpf István esküt tett. Az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottság a
Fidesz által javasolt Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt, a KDNP által javasolt Dienes-Oehm
Egont, az MSZP által jelölt Mészár Rózát, a Jobbik által javasolt Zétényi Zsoltot, illetve
az LMP által javasolt Tóth Mihályt, Lehoczkyné Kollonay Csillát és Bándi Gyulát jelölte
alkotmánybírónak. A KDNP-s jelölt visszalépett a választástól. Az ellenzéki pártok korábban
vitatták Stumpf István szakmai alkalmasságát, mert szerintük a jelölt nem felel meg a törvényi
követelményeknek ahhoz, hogy alkotmánybíróvá lehessen választani. Stumpf István viszont
azt közölte: tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói
poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének.
Az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény szerint a testület tagjává minden olyan jogi
végzettségű, büntetlen előéletű magyar állampolgár megválasztható, aki 45.életévét
betöltötte.A jogszabály rendelkezik arról is, hogy az Országgyűlés - kétharmados többséggel -
az Alkotmánybíróság tagjait kiemelkedő tudású elméleti jogászok (egyetemi tanárok, illetőleg
az állam- és jogtudomány doktorai), vagy legalább húsz évi szakmai gyakorlattal rendelkező
jogászok közül választja. A szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell letölteni, amelynek
ellátásához az állam- és jogtudományi végzettség szükséges - olvasható a törvényben. Az
összeférhetetlenségi szabályok között szerepel az, hogy az Ab-nek nem lehet tagja az, aki
a választást megelőző négy évben a kormány tagja vagy valamely párt alkalmazottja volt,
valamint az sem, aki vezető államigazgatási tisztséget töltött be.