Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra megnyitották a postát Küngösön

A Veszprém megyei Küngös községben újra megnyitották a postát hétfőn, elsőként az országban azon falusi kisposták közül, amelyeket az elmúlt években a postai modernizációs program keretében zártak be.


Dátum: 2010-09-02 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:03:39.659022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár hangsúlyozta: a mostani kormányzat szakít ezzel a felfogással, s újranyitja a kispostákat, ahol erre igény és lehetőség van. Mi a kispostákra közösségi térként tekintünk, olyan intézményre, amely nemzeti szolgáltató - fogalmazott az államtitkár, megjegyezve: tiszteletre méltó a Magyar Posta múltja, de nagyon fontos a jövője is.

Az államtitkár szerint a jövőben a postának "nyitottnak kell lennie az innovációra", mert igen komoly kihívások előtt áll. Ezzel összefüggésben említette az Európai Unió postai liberalizációs tervét, az uniós postai piac megnyitását, amelyre a Magyar Postának is fel kell készülnie. Mint mondta: nyitottnak kell lennie az új megoldásokra is, többek közt például az infokommunikációs és telekommunikációs technikákra. Különösen fontos ugyanakkor az "ügyfél-központúság" is; a postai szolgáltatások minőségének, színvonalának emelése - tette hozzá Nyitrai Zsolt, rámutatva: az ország egyik legnagyobb és legfontosabb foglalkoztatója a Magyar Posta, hiszen több mint 35 ezer dolgozója van.

Több tízezer családnak ad kenyeret, a költségvetésnek befizetője, s az új kormányzat nemzeti értékként tekint a Magyar Postára - mondta Nyitrai Zsolt, hangsúlyozva: a küngösi postahivatal megnyitása is azt "üzeni", hogy a Magyar Posta és a kistelepüléseken lakó emberek élete fontos a kormánynak. Az államtitkár szerint a korábban bezárt posták esetében a kormányzat megvizsgálja az újranyitás lehetőségét, ha erre az adott településen van igény.

Nyitrai Zsolt rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a bevezetett mobil posták több helyütt elnyerték a helyi közösségek elégedettségét, s az ilyen településeken ezt a lehetőséget nem szűntetik meg. Ahol ezt elfogadták, ott "mehet tovább a mobil posta" - jegyezte meg az államtitkár.

Schmidt Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója elmondta: a következő hetekben és hónapokban újabb kispostákat nyitnak meg, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyében. Hozzátette: a hosszabb távú terveikről pedig már megkezdték az egyeztetéseket a községekkel és a települési önkormányzatok szövetségével. A Magyar Postának 4 millió forintjába került a küngösi posta újra indítása - mondta a vezérigazgató az MTI-nek.

A küngösi posta megnyitása az "első és szimbolikus lépés" azon az úton, amelyiken "ha végig megyünk, akkor a Magyar Posta is hozzájárulhat a kistelepüléseken a közösségi terek létrehozásához és tartalommal való megtöltésükhöz" - hangsúlyozta.

Az újonnan megnyíló kisposták nem presztízskérdést jelentenek, hanem olyan szolgáltatásokat kell biztosítaniuk, amelyek hozzá segítik a helyi közösséget ahhoz, hogy minél jobb minőségben élhessenek és minél jobb szolgáltatáshoz férhessenek hozzá az emberek helyben - mondta a vezérigazgató. Megjegyezte, hogy ha szerény mértékben is, de új munkahelyek teremtéséhez is hozzá tudnak járulni.

A Magyar Posta célja, hogy innovatív és ügyfélközpontú szolgáltató legyen - hangsúlyozta Schmidt Pál.

Nyitrai Zsolt és Schmidt Pál ezután forgalomba bocsátotta az ünnepi alkalomra készült, Küngöst bemutató képeslapot, illetve átvágták a postahivatal bejáratánál lévő szalagot.

Szabó Gergely, az 500 lakosú Küngös polgármestere az MTI-nek elmondta: a mintegy 80 négyzetméter alapterületű helyiséget az önkormányzat igen jutányos, havi 2 ezer forintos áron bocsátotta a posta rendelkezésére. Közölte: a kispostán napi négy órában egy hivatalvezető postás és egy kézbesítő dolgozik.

Kapcsolódó elemek