Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
A kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát. A miniszter kiemelte: a kormány szeptember végéig megállapodhat az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, amely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen.
Dátum: 2010-09-04 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:03:49.505932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakítva az elmúlt évek gyakorlatával, a döntést és a felelősséget akarjuk összekapcsolni - kezdte mondandóját Fellegi Tamás.
Az elmúlt években eddig nem volt a döntéseknek "eredete". Például a vagyonpolitikában, a felelősség meghatározása szinte követhetetlen.
Ennek a felszámolása lesz az új gyakorlat, amelyben a felelősséget lehet azonosítani, nyomon követni. Ennek eszköze lesz a Vagyonpolitikai Államtitkárság.
Az előző években maga a kormányzás helyett a lobbi érdekek kormányoztak, ezért szükséges új kormányzati rend. Ennek kialakítása feszültségeket szül, de a minisztériumnak érvényesítenie kell a tulajdonosi jogokat a kinevezéseknél. Ezért a maga döntéshozatali mechanizmust kell megreformálni.
Az állami vagyon gyarapításánál is újra kell építeni az állami szerepvállalást, például az energetikai szektorban.
Nemzeti érdekek védelme is önálló, stratégiai szerepeket kap a jövőben. Erőteljes lépéseket kezdtünk el bevezetni a korrupció ellen, a közbeszerzésekhez, pályázatokhoz is hozzá kell nyúlni, hogy az állami vagyon védhetőbbé váljon.
Az esetek többségében a kis és középvállalkozások nem tudnak sikeresen szerepelni ezeken a kiírásokon. Tehát átfogó gazdaságvédelemre van szükség. Az állam modernizálása és a bürokrácia csökkentése alapfeladat.
Amit várunk az intézkedésektől: más erkölcsi állapot, átláthatóbb rendszer, kiszámíthatóbb, tervezhetőbb élet. És nem csak a cégek, hanem az egyének számára is. Ki tudjuk szolgálni a vagyongazdálkodási célokat és igényeket, ezért együttműködésre vagyunk "ítélve"!
Három hónap után a siker irányába fogunk fordulni az új kormányzati struktúra segítségével.
A versenyt nem akarjuk letörni, de megfelelő pozícióba kell hozni a magyar tulajdonú vállalatokat. Ezáltal a munkahelyteremtés számai is elérhetőek lesznek, kiváltképp a családi vállalkozások kapcsán.
Mindehhez erős állam szükséges, mert így másképp nem tudunk kilépni a függőségből nemzetközi szinten. Fel kell számolni a politikai klientúra építésnek lehetőségét is, de ez különösen konfliktussal terhelt terület, de ebből nem engedhetünk Kevesebb igazgatóság és felügyelőbizottsági terület szükséges. - szögezte le a miniszter. Fellegi megismételte: a kormány szeptember végéig megállapodhat az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, amely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen.