Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Delegációvezetővé választották Gyürk Andrást


Dátum: 2010-09-08 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:04:03.108134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar néppárti képviselőcsoport a mai napon tartott rendes tisztújítása keretében Szájer Józsefet a Fidesz EP-delegációjának elnökévé választotta. Az elnöki tisztség Schmitt Pál hazatérése révén üresedett meg. A fideszes és KDNP-s európai parlamenti képviselők delegációvezetőnek Gyürk Andrást választották, aki a következő tisztújításig látja el a képviselőcsoport politikai vezetését és munkájának szakmai koordinálását.

Szájer József az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjában betöltött frakcióvezető-helyettesi pozíciójából, illetve az új Alkotmány-tervezet előkészítéséből fakadó feladataira hivatkozva, még a múlt héten jelölte Gyürk Andrást delegációvezetőnek. Szájer József, mint a delegáció frissen megválasztott elnöke, a képviselőcsoport munkájában és irányításában továbbra is aktívan részt vesz. Gyürk András 2004 óta európai parlamenti képviselő, előtte hat évig volt a Fidesz országgyűlési képviselője.

Strasbourg, 2010. szeptember 7.

Kapcsolódó elemek