Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Herczog Edit téved


Dátum: 2010-09-13 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:04:28.593635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Herczog Edit tegnapi, a jövő évi magyar soros elnökéggel és az alkotmányozással kapcsolatban tett kijelentésében korábbi, felhatalmazás és parlamenti többség nélküli szocialista kormányából indul ki. De ma Magyarországnak erős, tettre kész és nagy felhatalmazással rendelkező kormánya van, amely egyszerre képes az ország ügyeinek rendbetételére és az uniós elnökség sikeres levezénylésére. A kormány így képes megadni minden segítséget ahhoz, hogy az Országgyűlés az eddigi átmeneti alkotmány helyébe a nemzetet egyesítő, a XXI. század viszonyainak megfelelő alkotmányt fogadjon el.

Herczog Edit téved, ha azt gondolja, hogy az uniós elnökség akkor lehet sikeres, ha a magyar kormány közben felfüggeszti saját nemzeti programjának végrehajtását és az ország ügyeinek rendbetételét.

Brüsszel, 2010. szeptember 13.

Kapcsolódó elemek