Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Gyurcsány négy éve megalázta az országot"

A Fidelitas szerint Gyurcsány Ferenc négy éve megalázta az országot, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével kiderült, hogy a volt kormányfő éveken át semmibe vette a választópolgárokat.


Dátum: 2010-09-17 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:04:56.360340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Négy évvel ezelőtt egy ember megalázott egy országot, kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök éveken keresztül semmibe vette a magyar választópolgárokat - mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének negyedik évfordulóján az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel közösen tartott rendezvényen a fővárosban pénteken.

Azt mondta, mára mindenütt érezni lehet az eladósodottságot, és annak a káosznak és gőgnek a következményeit, amelyhez a szocialista kormányzás évei vezettek. Minden párt közös érdeke, hogy lezárja a hazugság korszakát - mondta a politikus, aki szerint a Gyurcsány-korszakot úgy lehet lezárni, ha az MSZP egyértelműen tisztázza viszonyát a volt kormányfőhöz, elhatárolódik és bocsánatot kér a magyar emberektől azért, amit az elmúlt években tettek.

A Fidelitas és az IKSZ képviselői több, az őszödi beszédből származó idézetet tartalmazó transzparenssel vonultak át a fővárosi Liszt Ferenc térről az MSZP Jókai utcai székháza elé.

Kapcsolódó elemek