Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szocialista párt mindent tönkretett"

Az Európai Uniónak közösen kell válaszokat találnia a kihívásokra, amelyekkel a gazdasági válság után néz szembe - mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár az Európai Néppárt rendezvényén pénteken Budapesten.


Dátum: 2010-09-17 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:04:56.990851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár a Válság Európában címmel szervezett tanácskozáson, a Lisszaboni Szerződés életbelépése utáni politikai kötelezettségekről szóló plenáris ülésen mondott beszédében kiemelte: 2008 óta tart a válság, de lassan kijelenthető, hogy véget ér, így megoldásokat kell keresni az unió tagállamai előtt álló problémákra. A kihívások között említette többi között a globalizációt, a bevándorlást, a demográfiai változásokat és a szegénységet.

Győri Enikő hangsúlyozta, Magyarországot nagyon súlyosan érintette a válság, ugyanis kormányzása idején a szocialista párt "mindent tönkretett". Az új kormánynak ezért mindent elölről kell kezdenie, egy új korszak veszi kezdetét Magyarországon - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek