Illés: Hatékonyabb természetvédelmet
Az államtitkár elfogadhatatlannak tartja, hogy vízszolgáltatók "felpumpálták" a vízdíjat. Nevében megszüntetné a Természetvédelmi Őrszolgálatot Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta: az ott dolgozó emberek továbbra is végeznék a feladatukat a nemzeti parkok életébe simulva.
Dátum: 2010-09-20 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=152971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:13.361946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezért a hatósági feladatokat megkapnák a rangerek, nemzeti parkonként tízet, vagyis összesen százat alkalmaznának. Őket toborzással választanák ki, és a rendőrséggel együttműködve dolgoznának.
Illés beszélt arról is: várhatóan személyi következménye lesz annak, hogy a dunántúli régióban túl magas a vízdíj, számos szolgáltató ugyanis - arra hivatkozva, hogy a kormányváltáskor forrásokat zároltak - megemelte a tarifát, hogy a profitja ne csökkenjen.