Papcsák: Egy aktív bíró után nyomozott az In-Kal
Az MSZP-közeli In-Kal Security Kft.-vel nyomoztatott egy bírónő után az állami tulajdonú, a korábbi Gazdasági Minisztérium alá tartozó ITD Hungary - közölte az elszámoltatásért felelős kormánybiztos.
Dátum: 2010-09-20 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:23.416565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Papcsák Ferenc szerint a vizsgálat során kiderült: olyan adatokat próbáltak szerezni, amelyek alapján azzal vádolhatták volna a Pesti Központi Kerületi Bíróság gazdasági ügyekben döntő bírónőjét, hogy egyes esetekben nem pártatlanul döntött.
A megfigyelt személy egyébként az ITD Hungary-vel munkaügyi perben álló egyik vezetőjük, B. Zsolt felesége. Az In-Kal feladata az volt, hogy az ő vagyoni viszonyaira gyűjtsenek adatokat.
Az elszámoltatási kormánybiztos hangsúlyozta: a törvény szerint magánnyomozás nem irányulhat hivatalos személy hivatalos tevékenységére. Papcsák Ferenc az ügyben feljelentést tesz.