"Ne csak a halfőzőfesztiválra jöjjenek el tízezrek Bajára"
Baja elmúlt két évtizede inkább a kudarc, mint a siker időszaka volt, mert az itt élők lehetőségei folyamatosan szűkültek, több mint tízezer munkahely szűnt meg - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a választási programját ismertető hétfői bajai sajtótájékoztatón.
Dátum: 2010-09-20 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:25.645163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elhúzódó délszláv háború súlyosbította a helyzetet, mert a befektetők nagyobb része a határ közelsége miatt távozott - mondta a polgármesterjelölt.
Az elkövetkezendő évek a siker évei lehetnek, ehhez azonban világos célokat kell megfogalmazni, és össze kell fogni - folytatta Zsigó Róbert. A következő négy évben a legfontosabb a helyi gazdaság fejlesztése és a munkahelyteremtés - tette hozzá a polgármesterjelölt, akit az áprilisi országgyűlési választáson negyedik alkalommal választottak meg a térség képviselőjévé.
A fideszes politikus a város komoly problémájának nevezte a fiatalok elvándorlását. A város nem tud munkahelyeket teremteni, de ki kell használni az önkormányzat vállalkozásokat segítő lehetőségeit, támogatni kell a kezdő vállalkozásokat - mondta.
Zsigó Róbert szólt arról, hogy A bajaiak programja című kiadvány fontos pontja az idegenforgalom fejlesztése, mert a Sugovica, a Duna, a Petőfi-sziget, valamint Gemenc közelsége igazi vonzerő. Ezen a területen lehet sikeres a környező településekkel az összefogás, hogy ne csak egy napra, a halfőzőfesztiválra jöjjenek el tízezrek Bajára - fűzte hozzá.
A polgármesterjelölt szerint nagy lehetőséget jelent a nem túl távoli jövőben Baja számára az, hogy Szerbia nagyon készül arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. Baja számára kiemelten fontosnak nevezte Zsigó Róbert a közlekedés javítását. A program szerint az M9-es autópályától kiindulva ki kell szélesíteni a jelenlegi utat a szerb határig.
"Ha lehetőséget kapok, az új képviselő-testület első rendes ülésén kezdeményezni fogom, hogy kérjük az Országgyűlést: nyilvánítsa Baját megyei jogú várossá" - mondta Zsigó Róbert, mert indoklása szerint a város jelenleg is ellátja a megyei jogú városra háruló feladatokat.
A ma csaknem negyvenezer lakosú Baja 1921-től 1941-ig Bács-Bodrog vármegye székhelye volt. Jogállását a második világháború után visszakapta, majd az új közigazgatási határok kijelölésekor - Bács-Kiskun megye létrehozásával - 1950-ben veszítette el.