Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Tudják a rendőrök, hogy ki vert meg"

A jövőben úgy kellene módosítani a törvényeket, hogy ha nem lehet azonosítani a rendőri elkövetőket, akkor az adott egység parancsnoka legyen a felelős - mondta kedden a köztévében a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes tagja.


Dátum: 2010-09-21 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:27.624113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fontos mondat volt, amit tegnap elhangzott az egykori Rebisz parancsnok, Dobozi József részéről, bocsánatot ugyanis még hivatalosan senki nem kért a 2006-os őszi eseményekért, azt azonban valamennyi rendőri vezető - aki megfordult a bizottság előtt - elismerte, hogy a rendőrök nem mindenben megfelelően jártak el - jelentette ki Révész Máriusz a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes tagja azt állítja: 50-100 rendőr is tudja, ki verte meg, de a bíróság előtt egyik sem mártotta be a társát. A bíróság így csak annyit állapított meg, hogy rendőr verte meg - mondta Révész, aki szerint számos hasonló eset létezik.

A fideszes politikus úgy véli: a jövőben úgy kellene módosítani a törvényeket, hogy ha nem lehet azonosítani a rendőri elkövetőket, az adott egység parancsnoka legyen a felelős.

Kapcsolódó elemek