Meg kell tanítani gyermekeket választani
Az Országgyűlés elnöke szerint törekedni kell arra, hogy hasznos és jó tartalmak jelenjenek meg a világhálón és a legfontosabb feladat az internettel kapcsolatban megtanítani a gyermekeket választani tudni jó és rossz között.
Dátum: 2010-09-21 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:28.397921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem az a baj, hogy az internet segítségével hatékonyabban tudunk információhoz jutni, hanem hogy nem tudjuk megakadályozni az ott terjedő bűnözést; ezért törekedni kell a hasznos és jó tartalmak megjelenítésére - mondta az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) által rendezett, Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című nemzetközi konferencián kedden Budapesten.
Kövér László, a szolgálat magyar egyesületének elnöke szerint a világháló azért jelenthet nagy veszélyt a gyermekek számára, mert naponta változik. A fő veszélyek abban rejlenek, hogy a felhasználók nem ismerik a következményeket, azt, hogy az internet miként alakítja át a mindennapi életet. Kiemelte: szükség van az internetre vonatkozó törvényi szabályozásra is, azonban a legfontosabb feladat, hogy meg kell tanítani gyermekeinket választani jó és rossz között.
A politikus a gyermekmentő szolgálat történetéről elmondta: a szervezet legelőször a Ceausescu-rendszer végén a romániai gyermekotthonokban élő gyerekeken segített. Ám ma is szükség van olyan civilekre, önszerveződésre képes, másokon segíteni akaró egyénekre, akik elkötelezettek az általuk megtapasztalt veszélyek elhárítása iránt - hangsúlyozta.
Edvi Péter, az NGYSZ elnöke nyitó beszédében azt mondta: nagy elismerést jelent a szervezet számára, hogy az Európai Unió biztonságosabb internet létrehozására irányuló, Saferinternet nevű programjának magyarországi koordinálását a Gyermekmentő Szolgálat végzi.
A konferencián előadást tart többek között Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke, Jóri András adatvédelmi biztos és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.