Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Régióközponti szerepre kell törekednie a fővárosnak

Vissza kell állítani a bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) Tarlós István szerint. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) keddi gazdasági fórumán arról is beszélt, hogy az iparitanuló-képzést a kamara felügyelete alá helyezné.


Dátum: 2010-09-21 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:29.094374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OPNI visszaállításával kapcsolatban a politikus hangsúlyozta, Budapest az egyetlen főváros Európában, ahol az ilyen súlyos és speciális ellátásra szoruló betegeket nem tudják központilag kezelni.

Az oktatást érintően Tarlós István úgy fogalmazott, romokban hever a szakképzés Budapesten. Mint mondta, az egyik legnagyobb hibának tartja az iparitanuló-képzés megszüntetését, és mindent meg fog tenni azért, hogy ez helyreálljon. Szerinte érdemes lenne a képzést a kamara felügyelete alá helyezni.

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje előadásában úgy vélekedett, Budapesten ma az a legnagyobb baj, hogy a város vezetőinek mentalitása egy olyan irányba "törekedett", amely "görcsösnek, izzadságszagúnak" és végső soron szerény eredményeket felmutatónak bizonyult. Véleménye szerint Budapestnek - amelynek ma nincs jól meghatározható karaktere, filozófiája - a régióközpont szerepére kell törekednie, "nem pedig úgy majmolni külföldi példákat, hogy közben a város a sajátosságait elveszíti".

Közölte: a közigazgatási rendszert át kell, és át is fogják alakítani, ha nyernek az önkormányzati választáson. Reményei szerint a választás után le lehet ülni a fővárosi képviselőkkel, és a 2014-ben kezdődő ciklusra egy megújult közigazgatási rendszerben lehet majd felkészülni. A kerületek megszüntetése nem céljuk - erősítette meg ismét, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy vannak bizonyos feladatok, amelyeket központilag kell kezelni.

Tarlós István a főváros működési struktúrájának újjáalakításáról szólva kifejtette: azon felügyelőbizottságok mindegyikében, amelyek megmaradnak, ellenzéki többségnek kell lennie. A közszolgáltató cégek nagy részét az úgynevezett budapesti városüzemeltetési központ felügyelete alá helyeznék, a közlekedés felügyeletet pedig a budapesti közlekedési központra bíznák, így a BKV egy lényegesen szűkebb hatáskörrel és mozgástérrel rendelkezne, mint most, és kizárólag üzemeltetői, végrehajtói szerepet látna el. A metróépítés sem való a BKV keretei közé - fűzte hozzá.

A fejlesztésekkel kapcsolatban a jelölt elmondta, nekik is vannak nagyszabású beruházási elképzeléseik - szám szerint harminc -, de nem akar ezzel "a bulvárhoz rohangálni", mert akkor szerinte ugyanoda jutna, mint a jelenlegi főpolgármester a Podmaniczky-tervvel.

A beszédek végén Tarlós István és Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke egy közös szándéknyilatkozatot írt alá, amelyben rögzítik: céljuk Budapest gazdaságának fellendítése, a munkahelyek megvédése, a kis- és középvállalkozások támogatása, ezáltal a főváros élhetőbbé tétele mind a lakosság, mind a vállalkozások számára.

Az aláírók szándéka szerint az önkormányzati választás után kezdeményezik, hogy a főváros közös érdemi megállapodást kössön a BKIK-val elsősorban oktatási, de egyéb, Budapestet érintő kérdésekben is.

Az aláírás után tartott tájékoztatón Szatmáry Kristóf azt mondta, egy olyan Budapestet szeretnének, ahol a dolgok másképp mennek, mint az elmúlt húsz évben.

Kapcsolódó elemek