Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete is uniós roma stratégiát sürget

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) hétvégi, Szarajevóban tartott tanácsülésén nagy többséggel fogadta el a romák társadalmi beilleszkedéséről szóló állásfoglalását - olvasható a Fidelitas keddi közleményében.


Dátum: 2010-09-21 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:35.287718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidelitas kezdeményezésére a határozat sürgeti a közösségi szintű roma stratégia elfogadását. A majdani dokumentum meghatározná az EU-n belüli együttműködés kereteit a romák társadalmi beilleszkedése érdekében.

A YEPP állásfoglalásában szorgalmazza, hogy erősítsék meg a romák integrációjával kapcsolatos uniós pénzügyi eszközöket, különös tekintettel az oktatási programokra és a szakképzésre.

Közleményükben felhívják a figyelmet, hogy a határozat emlékeztet arra, hogy Európa szerte 11 millió roma él, a legtöbbször elfogadhatatlan körülmények között. Az állásfoglalás úgy fogalmaz: társadalmi beilleszkedésüket uniós szinten kell elősegíteni. A romák kérdése az elkövetkező hónapokban várhatóan meghatározó szerepet játszik majd az EU napirendjén.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács múlt heti ülésén kijelentette, hogy a közös roma stratégia kidolgozása a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb feladata lesz.

Budapest, 2010. szeptember 21.

Kiadó: FIDESZ frakció

Kapcsolódó elemek