Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkahelyek nélkül nem lehet a válságból kilábalni

"Az Ormánság jövője szempontjából az egyetlen megoldás az, ha munkahelyeket teremtünk. Akár a mezőgazdasági, akár más szinten, de a munkahelyek megteremtése nélkül nem lehet a válságból kilábalni" - jelentette ki a HírTV-nek Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője.


Dátum: 2010-09-21 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:39.610111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oktatási és foglalkoztatási centrumot avattak a Baranya megyei Sellyén. Az intézményben novembertől ötven hátrányos helyzetű embert tudnak majd foglalkoztatni. Az Ormánságban a munkanélküliség meghaladja a 40 százalékot.

Az Ormánsági Foglalkoztatási és Oktatási Centrum állami és uniós támogatás nélkül kizárólag magántőkéből és banki hitelből valósult meg, a 800 négyzetméteres épület 130 millió forintba került. A létesítmény kezdetben higiéniai papírtermékeket gyárt, de előrehaladott tárgyalásokat folytat több divatcéggel is.

"November elejétől elindul egy kétéves képzési program, amit a szakma tranzitfoglalkoztatásnak hív. Ötven hátrányos helyzetű munkavállalót kívánunk itt képezni integráló és felzárkóztató képzésben, illetve az alképzés mellett foglalkoztatni napi 7 órában" - mondta a Reagora Kft. ügyvezetője, Varga László. Az Ormánság az ország egyik legelmaradottabb térsége, a munkanélküliség meghaladja a 40 százalékot.

"A gazdaság helyreállítását helyben kell megcsinálni. A kormányzati gazdaságpolitika keretet tud biztosítani ahhoz, hogy ezek az elképzelések megszülessenek, de a megvalósítás mindenképp a helyiekre tartozik" - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Varga Mihály.

A cég rövid időn belül hasonló centrum létrehozását tervezi Baranyában Szigetváron, Somogyban Csurgón és a Bács-Kiskun megyei Nagybaracskán is.

Kapcsolódó elemek