Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Demszky-búcsúztató" felvonulással zárul a kampány

"Demszky-búcsúztató" felvonulással zárja önkormányzati választási kampányát október 2-án, szombaton a Fidesz-KDNP.


Dátum: 2010-09-21 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:42.917758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI kedden fideszes forrásból úgy értesült, a választást megelőző napon Budapest belvárosában tartja a leköszönő főpolgármestert, Demszky Gábort "búcsúztató" felvonulását, majd kampányzáró rendezvényét a Fidesz-KDNP, ám a pontos programot még a napokban véglegesítik.

Az önkormányzati választás október 3-án, vasárnap lesz, a júniusban elfogadott jogszabályi változtatások alapján azonban a szavazás előtti napon nem, csak a voksolás napján, 0 órától 19 óráig lesz kampánycsend.

Kapcsolódó elemek