Erős uniós agrárpolitikára van szükség
Egyetértés körvonalazódik az európai uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei között abban, hogy szükség van erős uniós agrárpolitikára - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Brüsszelben kedden azt követően, hogy részt vett az uniós miniszterek kötetlen találkozóján.
Dátum: 2010-09-21 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:44.295973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az értekezlet fő témája az volt, hogyan alakuljon a közös mezőgazdasági politika 2013 után.
Fazekas Sándor beszámolója szerint a felszólalók többsége egyetértett abban, hogy az uniós rendszernek továbbra is szolgálnia kell a piaci viszonyokhoz történő alkalmazkodást, a versenyképességet, a gazdák biztos jövedelemhez jutását, valamint a vidéki tájak esélyegyenlőségét, azaz a népességmegtartó erőt, a foglalkoztatást.
Hozzátette: a legtöbb hozzászóló kitért arra is, hogy a közvetlen támogatások összege a jelenlegihez képest nem csökkenhet.