Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Azzal lennék elégedett, ha sikerülne a valóságot, az igazságot kideríteni"

Az ügyek nagy részében nem volt bizonyíték, vagy ha igen, ezek nem voltak fellelhetők - állítja a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes tagja.


Dátum: 2010-09-22 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:46.858858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely az m1 Ma reggel című műsorában

Az eljárásokról azt mondta: a szakmaiatlanságnak olyan kritikus tömegéről van szó, amire fel kell hívni a figyelmet, a bizottság szerepe ez. Egy jelentésre hivatkozva közölte: a legtöbb esetben nem volt bizonyíték, vagy ha igen, ezek nem voltak fellelhetők, a Fővárosi Bíróság mégsem rendelt el semmiféle vizsgálatot az ügyben.

Hangsúlyozta: majdnem minden esetben előzetes letartóztatást rendeltek el a bírák, noha ez a szabadság korlátozásának legszigorúbb eszköze, s az ilyen ügyekben korántsem szokványos.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2039, 'source_type': 'media', 'source_id': 5727, 'target_type': 'article', 'target_id': 99974, 'relation_type': 'describes'}