Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyászol a Fidesz

Szombat este elhunyt Varga László. A parlament 93 éves korelnöke a munkájának élt. Pénteken egy szerencsétlen baleset következtében leesett a színpadról és koponyaalapi törést szenvedett, két napig kómában feküdt; az orvosok minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni a KDNP elnökét. Varga László tavaly a Kossuth téren azt mondta: szeretném, ha mindenki Laci bátyámnak szólítana, mert a bácsi távolít, a bátyám pedig közelít. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy nem csak ezért álltunk közel hozzá és szerettük őt.


Dátum: 2003-05-17 23:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:18.879112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pénteken súlyos, életveszélyes állapotban került az Országos Baleseti Intézet intenzív osztályára Varga László fideszes parlamenti képviselő, a KDNP elnöke. Semjén Zsolt elmondta: a 93 éves politikust egy budapesti kereszténydemokrata fórumon érte a baleset. Varga László a színpadról esett le, és koponyaalapi törést szenvedett. Az eset után kómába került. A képviselő szombat este elhunyt.

A Fidesz XVII. Kongresszusának küldötteit megdöbbentette Varga László balesete. A kereszténydemokrata politikust is várták a rendezvényre, ahol Deutsch Tamás levezető elnök közölte a hallgatósággal a pénteken történteket. Deutsch Tamás reményét fejezte ki, hogy Varga László felépül sérüléséből, hiszen más nagy bajt is legyőzött már.

Varga László 1910. december 18-án született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogtudományi karán 1939-ben szerzett diplomát. Ezután Budapesten ügyvédjelöltként, majd 1948-ig ügyvédként dolgozott. 1937-től a Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesületének elnöke, majd részt vett a németellenes ellenállásban. 1944-ben a nyilas számonkérő szék letartóztatta. 1945-től a Független Kisgazdapárt budapesti törvényhatósági képviselője, 1947-től a Demokratikus Néppárt tagjaként országgyűlési képviselő volt. 1948-ban elhagyta Magyarországot. 1949-50-ben a zürichi Híradó szerkesztőjeként dolgozott. 1950-től az Egyesült Államokban élt, ahol 1950-64 között New Yorkban a Szabad Európa Rádió sajtóosztályának munkatársa volt, majd 1957-től ügyvédként dolgozott. 1953-ban megalapította a Szabad Magyar Jogászok Világszövetségét, amelynek 1956-90 között elnöke is volt. Közben, 1960-1964-ben a Nemzetközi Önrendelkezési Bizottság és 1985-től az Európai Rab Nemzetek Közgyűlésének elnöki tisztét is ellátta. 1984-ben létrehozta a New York-i Magyar Színház és Művész Egyesületet. 1989-ben hazatelepült. 1992-ben rendkívüli követ és meghatalmazott miniszteri rangot kapott. 1990-től az újjászerveződő Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) társelnöke, 1991-94-ben elnökhelyettese volt. 1997-ben a - KDNP-ből kivált politikusok részvételével alakult - Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagja lett. 1994-től országgyűlési képviselő, 1994-97 között a KDNP, 1997-től a Fidesz színeiben. 1995-97 között az alkotmány-előkészítő bizottság tagja, 2002-től a Fidesz parlamenti frakciójának helyettes vezetője, az Országgyűlés legidősebb képviselője volt. 2002 végén a KDNP elnökévé választották.

Főbb művei: Human Rights in Hungary (1967), Kérem a vádlott felmentését! (1979), A Fecske utca és a Park Avenue sarkán (1984), Színművek (1986), New Yorktól Mallorcáig és vissza (1987), Jelesek és elbukottak (1990). Több színdarabot és számos tanulmányt is írt.

Varga Lászlóra mindannyian őszinte szeretettel emléklezünk.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek