Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentést tesz a Külügyminisztérium?

Nem kizárt, hogy feljelentések születnek a Budapest Airport külső kormányvárója, valamint a magyar államnak a New York város önkormányzatánál fennálló ingatlanadó-tartozása ügyében - mondta a Külügyminisztérium képviselője az elmúlt nyolc év esetleges kormányzati visszaéléseit vizsgáló külügyi bizottsági albizottság szerdai ülésén az Országgyűlésben.


Dátum: 2010-09-22 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:50.030368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Misovicz Tibor helyettes államtitkár úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy a kormányváró és a New York-i adósság ügyében megalapozottan tehet majd a Külügyminisztérium feljelentést.

Gruber Attila fideszes albizottsági elnök a moszkvai kereskedelmi képviselet jelentős vagyonvesztéssel járó értékesítését nevezte a legsúlyosabb ügynek a vizsgált kérdések között, ugyanakkor azt mondta, az albizottság akkor jár el helyesen, ha a nyomozati szakasz lezárultáig nem foglal állást. Indoklása szerint a hűtlen kezeléses eljárásnak olyan ágai lehetnek, amelyek megalapozzák a türelmet.

Kapcsolódó elemek