Pokorni: Méltó bérezést a pedagógusoknak
A kormány céljai között szerepel, hogy a pedagógusok javadalmazása is elérje az értelmiségi átlagbért - nyilatkozta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Duna TV-nek.
Dátum: 2010-09-22 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:51.734198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán a Duna TV Közbeszéd című műsorában úgy fogalmazott: nem lesz könnyű dolga Kerpen Gábornak, hiszen épp most alakítja át a kormány az oktatási szervezeteket. Az Oktatási Hivatal a minisztérium szeme és keze, hiszen ellenőriz, felügyel. A Navracsics Tibor által vezénylet államigazgatási reform arról szól, hogy ezeket a szétszórt szervezeteket - jelenleg huszonhárom ilyen van - szeretnénk összehozni egy kormányzati hivatallá. Ez nagy és kockázatos munka - hangsúlyozta a párt alelnöke.
Az új - 2011 tavaszára ígért - oktatási koncepció kapcsán Pokorni Zoltán elmondta: a nyári szakértői egyeztetések eredményét lassan papírra vetik. Emellett Hoffmann Rózsa államtitkárral, folyamatosan egyeztetünk a koncepcióalkotási folyamat végéig. Ezután készít ebből az anyagból törvényjavaslatot a kormány. Bízom benne, hogy a tanév vége előtt ezt a Parlament el tudja fogadni - hangsúlyozta Pokorni.
Az előző kormányzat a maga akarnokságával kényszerítette rá az akaratát a társadalomra, ennek rossz vége lett, ezt szeretnénk elkerülni, ugyanakkor nem lehet halogatni az átalakítási folyamatot. Az átalakítás legnagyobb költségvetési tétele a pedagógus életpálya modell kialakítása. Emiatt halogathatták az eddigi kormányok ennek bevezetését. Egyelőre azt tűztük ki célként, hogy a pedagógusok javadalmazása is elérje az értelmiségi átlagbért. Ma ennek az összegnek alig a felét kapják a pedagógusok. Szeretnénk minél pontosabban leírni, hogy milyen ütemben tudjuk ezt megvalósítani - jelentette ki a Fidesz alelnöke.