Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demeter: Itt az elszámoltatás ideje

A legnagyobb bűnt követték el, amit egy demokráciában el lehet követni a Gyurcsány-kormány idején a titkosszolgálatok vezetői. A szervezeteket pártpolitikai célokra használták -nyilatkozta Demeter Ervin a TV2 Mokka című műsorában.


Dátum: 2010-09-22 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:52.767737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Demeter Ervin a TV2 Mokka című műsorában

Demeter Ervin elmondta, hasztalan próbálták meghívni több alkalommal is a bizottsági meghallgatásra Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját. Neki lenne a legnagyobb érdeke, hogy tisztázza a szerepét, hiszen rengeteg írásbeli dokumentum a rendelkezésünkre áll, tehát saját magán segített volna. Eljutottunk az összegzéshez, amelynek az lesz a célja, hogy javaslatokat tegyünk, hogy az elkövetkezendő időkben ilyen nem fordulhasson elő, illetve akinek ebben valamilyen felelőssége, szerepe van, az tisztázódjon és megkapja a méltó büntetését - fűzte hozzá a fideszes honatya.

Arra a kérdésre, jelenleg másként működik-e a titkosszolgálatok rendszere, a politikus határozott választ adott, nevezetesen a garanciális elemek, a bizottság ellenőrzési jogosultsága és a kormányzati szándék, a kormányzat irányítása merőben eltér a korábbitól a szervezeti-irányítási változásoknak köszönhetően.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2753, 'source_type': 'media', 'source_id': 5728, 'target_type': 'article', 'target_id': 99990, 'relation_type': 'describes'}