Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gulyás: Megdöbbentő az ügyészség álláspontja

Megdöbbentőnek és elszomorítónak nevezte az ügyészség álláspontját szerdán, a fővárosi főügyész meghallgatását követően a jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke.


Dátum: 2010-09-22 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:05:53.796022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gulyás Gergely szerint a vádhatóságnál elmaradt a 2006. őszén történtekkel való olyan őszinte szembenézés, amire a bíróságon akadt példa.

Révész Máriusz, az albizottság fideszes tagja ezzel kapcsolatban azt vetette fel, hogy ha a Fővárosi Bíróság kollégiumvezetője, Frech Ágnes már 2007-ben megkezdte a tanulságok levonását és hosszú, önkritikus tanulmányban elemezte a bíróság 2006. őszi tevékenységét, akkor vajon a Fővárosi Bíróság elnöke, Gatter László miért nem tett mind a mai napig semmit.

Az albizottság jobbikos alelnöke szintén azt emelte ki a fővárosi főügyész meghallgatását követően, hogy felháborító és megdöbbentő módon az önkritikának és bűnbánatnak a legkisebb jelét sem tapasztalta.

Gaudi-Nagy Tamás az ülés szünetében újságíróknak arról beszélt, hogy a 2006. őszi letartóztatásra vonatkozó ügyészi indítványok 7 százaléka bizonyult végül helyesnek, és arra is volt példa, hogy nyilvánvalóan alaptalan indítványokat terjesztettek elő az ügyészek, és ennek ellenére semmilyen önvizsgálat nem volt.

"Ennek a következmények nélküli gondolkodásnak egyszer s mindenkorra véget kell vetni" - szögezte le a jobbikos politikus, aki szerint az ügyészség asszisztált ahhoz a megtorláshoz amit a Gyurcsány-rendszer hatalma megtartása érdekében hajtott végre.

Gaudi-Nagy a Fővárosi Bíróság kollégiumvezetőjének meghallgatásával összefüggésben fideszes képviselőtársihoz hasonlóan azt kifogásolta, hogy Frech Ágnes tanulmányának nem volt következménye, és ezért Gatter László elnök a felelős.

Ihász Sándor fővárosi főügyész az albizottságban arról beszélt, a 2006. őszi események során az ügyészségen nem voltak formalizált, koncepciós döntések. Az albizottság sorozatos kritikai megjegyzéseire reagálva azt hangsúlyozta, hogy a statisztikai adatok az ügyészség álláspontját támasztják alá, és a belső vizsgálatok sem találtak semmi kivetnivalót a 2006 őszi ügyészi tevékenységben, ám végül annyit hozzáfűzött: az ügyész is ember, mindenki hibázhat, ezt senki sem vitatja. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ügyészség által lefolytatott több belső vizsgálat egyike sem állapított meg téves döntést, szabályszerűtlenséget vagy szakszerűtlenséget.

Az emberi jogi bizottság "A 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló" albizottsága május 20-án jött létre. Az ellenzék három pártja közül kettő részt vesz az albizottság munkájában, Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) a testület egyik alelnöke, továbbá Morvai Krisztina, a párt Európa Parlamenti képviselője is rendszeresen részt vesz az albizottság ülésein. Továbbá az LMP delegált képviselőt a testületbe, ugyanakkor az MSZP bojkottálja az albizottság munkáját.

Kapcsolódó elemek