bayerader.wmv

Köszönöm szépen!

Kíváncsiak, hogy akkor a tapot kapsz,

hogy vissza kell érne.

Köszönöm, tiszteltetlen köszöntök mindenki.

Úgy válaszom, hogy sikerült,

hogy mi is szógyat külteni.

Úgy, hogy itt meg a teringek.

Vannak, hogy rosszabb helyzetben vannak,

mert kiszorultak a telemből,

és még náluknál is van rosszabb helyzetben lévők,

mert ez egy elmézés.

De a sejte ugyan,

hogy nagyon lesz az érdekelődés,

már korábban is az érdekelődésnek, nem volt baj, mégis úgy döntöttünk,

hogy maradunk a jól bevált helyszínnél,

annál sinfármert egy másik helyszínre,

a számításban az a művölelési házad,

a 20-an területúdok a foglalkó,

és egyébként is van némi toztádat,

hogy oda jönködünk hátt az utatokonba valami rendet, mint talán szervezetmény.

Elnézést a kényelmetnénség érde, úgy döntöttem,

hogy végiscsak a beszélgetések, meghittsége, bensősége,

jellege talán utakoltá teszünk maradni,

hogyha talán néhányoknak kellemetlen és kényelmetlen is ezt a közel,

vagy emlékszégek többik két órák végig állni.

Nos, a mai estére olyan személyt hívtam,

akit Önök feltételezheten jó is lenne, írásaim és szerepléseidébén,

amikor idegával az össze megfogant bennem, az ő...

Hátul nem hallják, bocsánat.

Nem.

Nem.

Eddig még nem veszítettek semmit sem.

Úgyhogy...

Van, aki azt gondolja, hogy ismételjen meg.

Nem.

Hát mégiscsak hallották.

No, szóval...

Az aktualitánsát akkor az adta,

hogy furcsa hírt olvastam a Zsoltról,

mi szerint nem kívánatos személynek minősítették egy szomszédos országban, és gondoltam,

hogy ez egy jó apropó lehet arra, hogy erről beszélgessünk,

de erre majd a beszélgetés végén fogunk visszatérni.

Előtte némileg formabontó módon, némileg formabontó módon,

talán a Zsolt stílusához is illeszkedő módon néhány gyors kérdés

felelekkel próbáljuk meg a mai este hangulatát megalapozni,

és hogyha megengedik mostantól én is leülök.

Nos...

Akkor először néhány keresztkérdés.

Mi jut eszedbe?

Igenis.

Jánzhatjuk ezt az ország városember, állat.

Nem az állattal kezdve,

mert hosszú lesz a felsorolás.

Négy páncíros és a kutya.

Hát négy páncíros és a kutya,

az gyerekkorom kedvenc játéka volt.

Volt egy ilyen filmsorozat, nem tudom,

fiatalok már nem emlékeznek rá.

Lengyel filmsorozat volt.

Azt hiszem, talán még a Kockázat című filmsorozatnál is jobban szerettük,

pedig abban Stanislav Mikulszki volt a főszereplő.

Négy páncíros és a kutya,

ez egy másik világháborúban játszódott, és négy lengyel.

Ilyen tank személyzet volt a főhős és egy farkas kutya.

A két unokatestvéremmel, drága nagyanyáméknál,

a Fáltos utca 7-9 konyhájában berendeztünk magunknak egy tankot.

A tank az a konyha asztalból és két hokedliből állt.

Az nagyobbik unokatestvérem és én,

mi voltunk ketten a négy páncíros.

Szegény Péter unokajöcsém, mint a legkisebb ő volt a kutya.

És meginkább mi tettük a fejünkre ezeket a részből készült, nem tudom,

ilyen résztál vagy részüst,

ami a nagyanyám többnyire tésztákat vagy krémeket kevett.

Az volt a páncíros sisakunk.

Volt egy nagy labor,

azt rátettük a konyha asztalba,

és amikor ki akartuk jönni a páncél a tangból, akkor azt,

ahogy látok a filmen,

mindig fölcsaptuk a labor.

Az állandóan leesett, hihetetlen hangod adott a konyha közön,

és amikor a Péter is, mint kutya,

szegény kémlek ki akart mászni utánunk,

akkor őt mindig egy erős fejbecsapással visszazavartuk a konyha asztal alá,

és mindez addig tartotta,

amíg a Péter el nem kezdett ordítva bődni.

Akkor kijött nagymama, kiosztotta a megfelelő pofonokat,

és véget ért a film.

Ez a sorozat folytatódott a következő héten.

Király Anikó.

Ó, édes Istenem, miket tudsz te?

Király Anikó, jó életem első szerelme.

Általános iskola, nyolcadik osztály.

Én a virányos útra jártam, ez Budán, Zugliget, Ibegő felé.

Abban az időben, mikor én 69-ben oda kerültem,

akkor ez még gyakorlatilag falunak számított.

Egy eldugott kis iskola volt,

és odaépítettek viszont a magyar néphagcseleg tisztjeinek egy ilyen lakótelepet az alajújtra.

És hát Király Anikó egy ilyen magyar néphagcseleg béli tisztnek volt a leánya.

Ez végül is a későbbiekben csak azért kapott egyszer fontos szerepet, mert nyolcadikosok voltunk,

amikor egyszer én már nem tudom hogy,

de Király Anikóhoz fölkeveredtem egy délután.

Semmi nem történt, mondom nyolcadikosok voltunk,

de az édesapja végés váratlanul hazajött,

és az a puszta tény,

hogy a lányánl áll,

ott van egy osztálytárs, aki fiú,

ez valószínűleg heves elragadtatásra készítette volna a katonatisztpapát.

Ezt megelőzendő, Anikó megkért, mikor hallotta,

hogy jön az apja, úgy zörgött, hogy ha kiugranék...

...közelebb megyek, így jó.

Szóval Anikó megkért, hogy ha

megtenném

azt az apró szívességet,

hogy kiugranék a teraszról,

akkor mindnyáján jobban járnánk.

Én

egy lovag voltam, és már csak a levegőben gondoltam végig,

hogy ők az első emeletel.

Első rendezvú.

Az rettenetes.

A komoly.

Ez szerintem nem volt az.

Az rettenetes.

De egyébként az első rendezvú is királyaméhoz fűződik.

Most nem tudom, itt a férfi társaim, vagy te, János,

hogyan emlékszel a életed első rendezvújára,

de az egy borzasztó dolog.

Ha tudják, most a kedves frölgyeknek is elárolom ezt a titkot a férfi lélek mélységeiből.

Az ember különböző

forgatókönyveket készít a fejében.

Először is így, hogy miről fog beszélni.

Mert annál nincs rettenetesebb, mikor súlyos,

kínos percek telnek el, melyek óráknak tűnnek,

és az ember semmit se tud mondani.

És hát én királyanikót elvittem moziba, mert megkértem,

hogy eljönne velem moziba,

és amilyen pekhen volt, igent mondott.

És hát szörnyű volt.

Napokig készültem, különböző párbeszédeket folytattam magamban, érdekesebbnél érdekesebb témákkal.

És mikor találkoztunk, akkor beállt az általámos állapot, tökéletes kusba.

Bandukoltunk végig a mozijig, május egy mozi, Mártirok útja.

Megvettem a jegyeket, az egy körülbelül egy perces szünet volt,

akkor nem kellett beszélnem, hanem sorba álltam.

És akkor jön a második felvonás, tisztelt hölgyeim,

hogy az ember beül a szerelmével a moziba.

Sötét lesz, és az ember megpróbálja különböző jelekből lereagálni azt,

hogy most megfoghatja-e a hölgy kezét,

vagy nem foghatja meg a hölgy kezét.

Ez a puhatolózás, ez egészen biztos,

hogy pontosan addig tart, ameddig a film.

És mire az ember eljutna oda,

hogy izzadt tenyerével megfogná a hölgy kezét, addigra világos lesz,

és oda az egész.

Hát így zajlott az első randim.

Én is volt ott már egy későbbi korszakából ismerem,

akkor már nem volt ennyire szégyenles.

Moszkvatér.

Moszkvatér.

Azon a fertájon, ahol én felnőttem, mint említettem, volt Budán.

A Moszkvatér egy különleges

és kitüntetett szerepet foglalt el a 70-es évek ifjúságának és gimnazistáinak életében.

A Moszkvatér volt a csomópont, a találkozási pont.

A Moszkvatéren reggeltől esti a nap 24 órájában rendkívül változatos élet zajlott.

Nálam ez úgy nézett ki,

hogy én erről a bizonyos virányos út környékéről a Szilágyi Erzsébet gimnáziumba menett,

automatívisan a Moszkvatéren kellett reggel átszálnom a 18-as villamosra.

Na most azok is a Moszkvatérre jöttek átszálni a 18-as villamosra,

akik egyébként közvetlenül a Szilágyi gimnázium mellett laktak,

csak azért keltek föl egy órával hamarabb,

hogy eljöhessenek a Moszkvatérre.

És akkor találkoztunk.

Nem tudom,

ki emlékszik önök közül a Kádár rendszerben például az első automatákra, amelyek megjelentek.

Ez egy egészen varázslatos pillanat volt a Kádárkori kakaó,

kávé és szendbics automata.

Ha önök láttak ilyet a 70-es években, akkor tudják, miről beszélek.

Egy ilyen kakaó és kávé automata az úgy nézett ki,

hogy volt egy ilyen kis üdegablaka alul,

az elvileg le volt húzva,

mögötte a műanyagpohár megtelt itallal,

és akkor azt ki lehetett venni.

A Kádár rendszerben ezt úgy programozták,

hogy ahogy az automatát felállították az utcán,

ez az üvegablak azonnal elromlott, fönnakat,

így félig állt ferdén,

és akkor így folyt rá folyamatosan a kávé és a kakaó,

és így megkövesedett rajta a mocsok.

Ebből a Moszkvatére rengeteg volt.

Itt kezdtük a napot.

Egy kis kávé, egy kis kakaó.

Nem tudom, ki emlékszik a kádárkori hamburgerbe.

Akkoriban még boldog idők voltak, nem volt McDonald's,

hanem hazai hamburgert lehetett kapni.

Az úgy nézett ki, hogy a molnárka, mond ez valamit?

Ilyen kalács tésztából, ilyen zsömleszerű nagy darab valami.

Egy olyat ketté vágtak.

Valami azonosíthatatlan, valószínűleg a dökkútból származó darálékot kisütöttek, azt beletették.

Tetejére raktak másfél kiló csalamádét,

és az egészet gondosan vízzel felhígított mustárral és kecsöppel nyakon öntötték.

És az ember ezt így megkapta,

így lehetett csak fogni, mert ekkora volt.

És ilyen magas.

És kézzeljék el, ott álltunk,

és ebbe kellett beleharadni.

És akkor az ember ezt megpróbálta,

akkor a kecsöpp és a mustár így a könyökén át,

így a hónaljáig lefolyt.

Az

ember kapott egy ilyen jellegzetes szagot egész napra.

És akkor ezt megettük.

Addigra lett 3-4-1-8, ugye 8-ra kellett beírni a gimnáziumba.

És 3-4-8-kor, mikor a 3-4-1-8-as, 18-as villamos elment,

addigra ismét egyértelművé vált,

hogy ma sem megyünk iskolába.

És arattunk még egy kicsit a Moszkva téren.

Még egy kérdés.

Milbih.

A drága Milbih, szegény már nem él.

A Milbih, Sojmárom, ez már a gimnázium vége felé, amikor átköltöztünk Sojmárra,

a mai napig én ott élek,

Milbih Sojmáron volt építőanyagkereskedő, Moszek.

És a következő képpen ismerkedtem meg Milbih-hel.

Amikor leérettségiztem, utána páran barátok kitaláltuk, hogy azt, hogy leérettségiztünk,

Spanyolországba szeretnénk tölteni a nyáron két hetet,

és hogy ez úgy jár nekünk, gondoltam én.

Föl is kerestem édesapámat, bejelentettem,

hogy augusztusban Ibusszal két hétre Loredde Márba utazom.

Akkor ez belekerült, azt hiszem,

húszabb alahány ezer forintba, és mondtam apámnak, hogy hát, most, hogy leérettségiztem,

akkor ki kéne csengetni azt a kis spanyolországi utazást.

Apám igen érdekes arcot vágott,

és hogy mit válaszolt,

azt most inkább nem mondom.

És akkor abban maradtunk,

hogy ha összeszedem a pénzt, akkor oké,

akkor természetesen mehetek Spanyolországba.

És ekkor érkezett Milbih,

akinél mindig volt munkás felvétel.

Írtunk ekkor 82-t, és én jelentkeztem Milbihhez.

Na, azt nem tudják elképzelni.

Szóval amikor egy ilyen budai zsúrfiú, mint én,

egy maszek építőanyagkereskedőnél munkába áll.

Amikor először reggel négykor a pótkocsis teherautóval megérkeztünk a Váci Cemengyárba,

és nekem harmad magammal egy pótkocsis teherautót tele kellett rakni cementes zsákokkal,

egyenest a gyárból,

mert az jó volt.

Eleve, akkor még hajnalban friss a cement,

ugye ezek a friss töltési zsákok, tűzforró mindegyik.

Úgyhogy a munkaruha az egy ilyen bőr,

egy ilyen kapuclis bőr csúkja,

ilyen nagyon vastag bőr, azt kellett fölvenni.

És hát akkor a Cemengyárban Cemengyárban ezek a 40 éve cementes zsákot pakoló szakik, akik,

mikor meglátták ezt a három frissen életségizett pesti gyereket,

akkor már előre érezték,

hogy eljött az ő napjuk.

És hát nekiálltunk.

Ugye ők álltak egy ilyen platón, a gyárba, mi oda aláálltunk,

és ők föntről a vállunkra tették a cementes zsákot, a tűzforrót.

Azt, hogy tették, azt felejtsük el, inkább hajították, próbáltuk elkapni.

Egy ilyen zsák 50 kiló,

és akkor ez folyamatosan zajlott.

Órákba telt még egy ilyen pótkocsis, teherautó megtelt,

és akkor azt visszavinni Sojmára,

és akkor kezdődött a kiszállítása, az építkezésekre, akik ugye rendeltek.

viszont, amikor ezt pakoltam, akkor úgy éreztem,

hogy ez Dante poklának a legalsó búgyra,

tehát ennél nincsen rosszabb, én kis naív,

ugyanis akkor még nem kellett oltott meszet,

50 kilós zsákokba pakolnom, Milbichnél,

mert az az igazi.

Az

az igazi, amikor úgy nyár van,

40 fok a napon, 42,

és Milbich bácsi bezavart egy ilyen, kb.

5x5-ös, 3 méter még messzes gödröt, el tudnak képzelni,

amiben épp annyi hely van,

hogy egy létrán az aljára le lehet menni,

az összes többi friss, oltott mix.

Ember kap egy szívlapátot, egy mérpont szívlapátot, azt nem tudom,

és akkor a messzet, a gödör aljából,

szívlapáttal ki kell hányni a gödör tetejére.

Egyszer próbálják ki, nagyon jó,

a szívlapátot beledúgja az ember a mézbe,

az egy ilyen nagyobb cuppan, és onnantól kezdve,

maximum traktorral lehet fölemény.

És amikor én ezt a messzet lapátoltam,

akkor úgy gondoltam vissza, a vácit szementyárra,

mint az elíziumi mezők.

De minden esetre azt kell mondjam,

hogy nagyon fontos dolog volt az életemben,

hogy én dolgoztam a miübiknél,

miképpen ennek a történetnek az a befejezése.

Ugye, tőszeszedtem a pénzt,

mert az hozzá tartozik,

hogy rengeteg pénzt lehetett ott keresni.

Tehát ezt úgy képzeljék el 82-ben,

hogy miatt kerestünk napi 1000-1200 forintot.

Tehát az elképesztő volt.

Egy hónap alatt bőven meg volt a spanyolországi út ára.

És amikor eljött az utazás pillanata,

akkor édesapám ugye kivitt a repülőtérre,

a vázslatos 1002-es igulinka,

és már a váróteremben ott téblá voltunk,

és egyszer csak azt mondta apám,

hogy gyere csak egy kicsit.

És bement a Ferihegy repülőtéren a férfi lécébe.

Mentem apám után, el nem tudtam képzelni, hogy mit akar,

és ott a férfi lécében az apám, 82-t írunk,

elővett 500 svájci front, azt odaadta, és azt mondta,

hogy akkor ezt kölsd el egészséggel.

Akkor azért megértettem egy pillanat alatt,

hogy miről is szólt ez a történet,

és miért kellett nekem a Milvighez járnom.

Akkor most, az előbb azt mondtam,

hogy van ez a játék, hogy város, ország, ember, állat.

Most akkor egy kicsit menjünk tovább.

Kedvenc városod.

Eger.

Nem magyar.

Nem magyar.

Melyiket kell adnom?

Sugja.

Sugja.

Prága.

Prága.

Santorini.

Prága.

Santorini.

Obidos.

Azt nem is tudják, hol van.

Tudják?

Portugáliában.

Igen.

A Prága mindenképpen.

Ittak már Prágában abszintot?

Azt tud valamit.

Az abszint egyébként az egész világon gyakorlatilag be van tiltva hosszú évtizedek óta.

De Prágában, az Óváros téren van egy kocsma, ahol Büszkén.

Ez a kocsma cégére.

Kitesznek az utcára egy nagy táblát, és odaérják, hogy abszint.

És mi bementünk férfiasan abszintot inni, és akkor megértettem,

hogy miért is nézett úgy ki annak idején a komplet orosz cáli,

meg a lengyere migráció, ahogy kinézett.

Nem tudom, ittak-e már abszintot?

Az hihetetlen.

Egyébként semmi probléma, mert mondom nehéz hozzájutni, de semmi gond.

A legközelebb elmennek egy körzeti orvoshoz,

kérjék meg a nővért,

hogy a tisztasz ezt adja oda, és húzzák meg.

Na, az az abszint.

Kedvenc

filmed?

Huszárik Zoltán színvágyja.

Az biztos, hogy benne van.

Kedvenc könyved?

Szerbant, Arutas és Holdvilág.

Amikor azt mondtam, bocsánat,

csak ezt muszáj elmondani, amikor azt mondtam,

hogy a Moszkva téren mindig 3-1-8-kor kiderült,

hogy ma sem megyünk iskolába,

akkor ezt követően automatikusan hárman,

mert mi hárman voltunk barátok,

és vagyunk a mai napig,

hárman azonnal fölmentünk a várba.

Mi gyakorlatilag a gimnáziumot azt a budai várban vészeltük át,

és ennek első számú oka az az utas és holdvilág volt.

Ugyanis mi utas és holdvilágot játszottunk.

Ha valaki még nem olvasta,

akkor még ma este,

mikor innen haza megy házi feladat.

Szerv

Antal, Utas és Holdvilág.

Van három főszereplője van, illetve négy,

mert van egy lány is köztük,

és mi ezt a három fiú szerepet rögtön,

mi így hárman barátok ki is osztottuk magunk között.

Én voltam Mihály, Szabósipos Barnabás,

nem tudom mondd ez a név valamit, rossz doktor, magyar hangja, hogyha így ismerősebb.

Ő az egyik barátom,

akivel együtt jártunk gimnáziumban.

Ő volt a másik fiú szereplő,

a másik barátom a harmadik fiú szereplő.

A lány az Úrpius Éva,

aki miatt az egész utas és holdvilág íródott.

Ő volt Litkei Erika,

ő volt az a lány,

akivel én öt évig együtt jártam gimnazista években.

Szóval, és az utas és holdvilág két helyen játszódik,

gyakorlatilag a Budai Várban és Velencében.

És a Velencében még ritkábban tudtunk elmenni, három,

hogy egy nyolckor a Moszkva térről,

úgyhogy maradt nekünk a Budai Vár.

Na hát ezért Budai Vár,

és ezért az és holdvilág.

És végül

kedvenc csapatod.

Igen, erre most két, két, tudom,

hogy a közönség most valami foci csapatra gondol,

úgyhogy azt elmondom előjáróban,

hogy ameddig a magyar focival foglalkoztam,

addig én csak meg ne dobáljanak, én vasasdrukker voltam.

Nem tudom miért.

Azért, mert az utcában a nagyfiúk a vasastagdruppoltak,

és akkor én ez lettem.

De az igazán kedvenc csapatom az mégiscsak a 233-as számú déri nép úttörő csapat.

Ez volt a Dirányosúti Általános Iskola úttörő csapata,

melyet vezetett Balog Imre bácsi, alias Tüske.

Végignézve önökön, ugye korombelieket keresem,

mert igazából az a korosztály tudja elképzelni Tüskét.

Tudják, ő volt az a korakádárkori tanár,

aki mielőtt tanár lett,

közvetlenül azt megelőzően még kukás fiú volt.

De mivel jó káder volt,

ezért két hét alatt ilyen gyors talpalon csináltak belőle tanárt.

Oroszt tanított.

Mi a frászt tanított volna?

De igazából az volt az ő legnemesebb feladata,

hogy ő volt az iskolában az úttörő vezető.

Na most, ha emlékeznek még ezen esztendőkben az úttörő cuccra, ugye fehérink, nyakkendő,

sárga síbzsinór és társai.

Azt az a jó tüske, akiről beszélek,

aki a 233-as szám déliné úttörő csapatot vezette,

ő olyan 1,42 magas volt,

és

körülbelül 130-140 kiló között oszcillált.

El tudják képzelni, mikor ünnepélyek alkalmával beöltözött úttörővek.

Fölvette azt a méretű inget,

amit a mangalicára készítette.

Amikor azt összegombolta magánt,

ugye a két gomb között így állt a két gomb között.

A nyakán az életben nem tudta összegombolni.

Azt valahogy összefogta a kis piros nyakkendő, és a tüske, mint kiváló pedagógus,

a pedagógiát úgy képzelte el,

hogy ha meglát egy gyereket,

akkor azonnal torka zakattából üvölteni kell.

Tehát az a nyolc év,

amit eltöltöttem a virányos úton,

az olyan volt nekem, mint egy...

Szóval tényleg, ha a tüske jött szembe a folyosón,

akkor az embert egy ilyen páni,

jeges rémület szállta meg,

és megpróbált kisegérként elbújni,

de ez sose sikerült.

És tüske mindig talált arra alkalmat,

hogy torka szakattából sikítva orvítson az emberrel.

És itt az életemben van is egyébként egy sötét, fekete folt,

amit a mai napig nem tudok.

És ezért meg is írtam kétféleképpen a történetet,

és ezért a SZDS-hez közel álló újságokban kaptam is a pofámra annak idején,

hogy lám-lám a bajer kétféleképpen írja meg ugyanazt a történetet.

Hát igen, mert nem tudom,

hogy mi a befejezés.

A történet ugyanis a következő.

Ez a derék tüske,

amikor én még nem voltam úttörő, csak tánk kisdobos, elsős,

hat éves gyerek voltam, és azt hiszem,

hogy azt a főben járó bűnt követtem el a Virányosúti Általánosiskola folyosóján,

hogy a tízperces nagyszünetben szaladgáltam.

Most ez nonszensz, ez nem fordulhatott elő.

És tüske lecsapott rám ott a folyosón,

a maga keresetlen stílusában.

Az önmagában szerettem, hogy magázott hat éves koromban, és magázó stílusban,

torka szakadtából üvöltve megkérdezte tőlem,

hogy hogy hívjál magát?

Hát én meg össze-vissza csináltam magam,

és mondtam sírós hangon,

hogy hát én vagyok a Bayer Zsolt.

És erre azt sikoltotta felém tüske ezt a mondatot,

hogy milyen név az, hogy Bayer,

akinek tisztességes neve nincs, annak becsülete sincs.

És én ezt úgy akkor nem nagyon tudtam kódolni, hogy ez micsoda.

Mindenesetre hazamentem ugye aznap,

és zokogva újságoltam apánnak,

hogy miért nincs nekünk tisztességes nevünk.

Idősapám kérdezte, hogy miért ne lenne.

És akkor elmondtam, hogy hát mert a Balogé Mre bácsi is megmondta reggel,

hogy nekünk nincs tisztességes nevünk.

És akkor apám másnap reggel B jött velem az iskolába.

És innentől nem tudom a történetet,

és hiába kérdezem apámat,

nem is nagyon hajlandó elmondani.

Annyi a lényeg, hogy apám bement a tanári szobába,

és oda gyakorlatilag az egész iskola hallotta,

hogy artikulátlan ordítás szűrődik ki.

Mert a tüskénél jobban egyébként már csak az apám tudott ordítani, ha fölidegesítették.

És az a lényeg, hogy utóbb,

ez ilyen iskolai legenda lett a virányason, utóbb volt,

aki úgy mesélte ezt,

hogy az apám rettenetesen pofán vágta a tüskét,

aki gyakorlatilag ott a tanáriba eltűnt az asztalok alatt,

és úgy kellett összeszedni a 140 kilójával.

Volt, aki meg azt mondta,

hogy apám csak üvöltött, és kikérte magának.

Na most így írtam meg kétféleképpen.

Az egyik, amikor megírtam,

ott elcsattan a pofon,

a másikban meg nem.

Ez a bűnöm, és ez a 233-as számú dériné úttörő csapat.

Milyen?

Azért elég súlyos gyermekkorod lehetett,

hogy továbbra is ez a kedvenc csapatod.

Na akkor ugorjunk egyet,

és a családi legendáriumból vegyünk el egy fontos történetet,

amit te nem éltél meg, de azért gondolom, hogy a...

ha nem is gyermekfejjel, de már ifjúfejjel,

vagy felnőtt fejjel halhattál róla.

Ez pedig 1948, amikor a családot kitelepítik.

Hogyan maradt meg ez az emlékezetetekben?

Igen, 1946.

46.

Igazából.

Apai Ágon mi Moson és Váb familia vagyunk.

Ide nehány kilométerre, Moson szolnokon,

Moson magyaróvára alatt egy kis faluban.

Ott élt, született az én nagyapám,

ott éltek a védszüleim, az őseim.

Akiket még Mária Terézia telepített be Magyarországra.

Ide a Mosoni, akkor még mocsalas vidékekre,

hogy ottan kezdjenek földművelésbe.

A családi legenda és a Moson és Vábok között mai napig élő legenda az úgy tudja,

hogy Mária Terézia azért telepítette őket valahonnan a Fekete Erdő környékéről ide,

mert hogy haramiák voltak.

És hát Mária Terézia így próbálta domestikálni azért harami a őseimet.

Hát most, hogy így rád nézek.

Ez a vér, ez megmaradt, látod?

Szóval így kerültek ide.

Hát és aztán ugye tudjuk,

a második világháborút követően úgy döntött a hatalom,

hogy a kis váv az egyben náci is,

és nekiállták a magyarországi svábokat kitelepíteni, deportálni.

Az én familiám is fotók vannak erről,

ugyanis most így kicsit előreugrok.

Valamikor a 70-es évek közepén már kint Stuttgartban megjelent egy könyv,

egy innen kitelepített ember írta, az a címe, hogy Cáneg.

Cáneg az mosonszolnoknak a sváv neve.

És ebben a könyvben le van írva a mosoni svábok története,

és többek között azok a fotók is szerepelnek,

ahogy a svábokat ilyen marha vagonokban,

ilyen 40 kilós pakkokat engedélyeztek, hogy összepakoljanak,

és azzal indították el őket Németország felé.

És hát ott számos hősem,

rokonom le van fényképezve, nevesítve is van.

Hát így került Tübingenbe, Stuttgartba, Nürnbergbe,

Nürnberg mellé kisebb falvakba,

gyakorlatilag az egész család.

Nagyapám még öten voltak testvérek.

Mindenégy testvérét és a szüleit és a nagyszüleit kivitték.

Nagyapám pedig azzal a felkiáltással, hogy ő magyar,

és nem megy innen sehova, elbújt.

Sokáig a fertőtó mocsaraiba bújkált, meg bújkált mindenfele.

Nem akart elmenni.

Ez a felkiáltással, hogy ő magyar,

erről azért mindig eszembe jut,

drága kis öreg haláláig,

hogyha úgy hirtelen akarta nagyon gyorsan szédni a kommunistákat,

azt mindig németül tette,

mert úgy könnyebben jött a szájára.

De hát ő magyarnak érezte magát, úgyhogy itt maradt,

és ezt követően 52-ben kulák listára tették,

és mindenét az ég egyadta világon elvették.

Tényleg rajongott a komcsikér,

szóval ez egy életre szó szerelem volt.

És egyébként ez annyiban is fontos része az életünknek,

meg a családi legendáriumnak,

hogy így utólag visszagondolva,

az az egyszerű tény, hogy én megszülettem,

és hogy itt élek,

az gyakorlatilag sorozatos véletleneken múlt.

Ugye először is a nagyapám,

akkor nem bújik el, hanem elmegy,

akkor én ugye nem vagyok,

meg nem itt vagyok,

meg valószínűleg máshogy nézek ki.

Tehát ez történt 46-ban.

Na most ez a nagyapám,

aki itthon maradt azért, mert ő magyar,

56-ban november közepén kivitte a határsávba az én akkor 16 éves édesapámat,

és azt mondta neki, hogy na fiam,

én éppen 10 évvel ezelőtt egy igen nagy marha voltam,

nem mentem innen sehova,

de neked most muszáj elmenned.

Nézd meg ott a határ túloldalán,

ott van médi tante, téged vár, most itt átszaladsz,

és te normális életet fogsz élni.

Jó, mondta az én édesapám, átszaladt,

adott egy nagy puszit a médi tante-nak, majd visszaszaladt,

hogy nem tud a mamája nélkül élni.

Ez ugye rögtön a következő véletlen,

apám se ment el.

A harmadik véletlen, az az én születési évszámom, én 1963-ban születtem.

Most mi ebben a véletlen?

Sokan emlékeznek talán önök közül arra,

a Ratkó korszak után 63 volt az első év,

amikor Magyarországon engedélyezték az abortuszt.

63-ban gyakorlatilag nem született gyerek.

Én úgy jártam végig iskolába,

hogy alattam és fölöttem is,

ilyen egy évfolyamban három-négy osztály volt,

minket meg mindig úgy kapartak össze,

hogy legyen egy osztálynyi gyerek.

Néha arra gondolok, hogy 63-ban ketten születtünk,

az Orbán Viktor meg én.

Te is?

Úgyhogy az a helyzet tudják,

hagyd legyen egy kicsit szerintenem.

Kevesen születtünk, de minőség.

Szóval ez a következő...

Ez már a harmadik véletlen, hogy megszülettem,

mert hát elvileg úgy is lehetett volna,

hogy ne szülessek meg.

És aztán 1982 következik, amikor leérettségiztem,

és akkor az én apám elvitt az avarsörözőbe, a hegyalja úton,

beültünk a gesztenye fák alá,

és azt mondta nekem az én édesapám, hogy na fiam.

A nagyapád az egy ritka nagy marha volt, 46-ban,

mert ugye itthon maradt.

Nála már csak én voltam nagyobb marha, mikor 56-ban hazaszaladtam.

Most itt van ez a szép 82, leérettségiztél,

méditán te még él, téged vár,

úgyhogy ülj fel a vonatra, és menj innen,

legalább te éljél normális életet.

És hát én húztam a családból a legtovább,

én böcsülettel ki is mentem,

és két hónap után jöttem haza,

hogy nem tudok élni a mamám nélkül.

Úgyhogy imigyen maradtam én is ide haza.

Tulajdonképpen, hogyha már az érettségit szóba hoztad,

akkor ugorhatunk egyet valóban az időben,

és folytathatjuk innen a beszélgetést,

mert az érettségi kapcsán nyugodtan mondhatom,

hogy te egy bukott ember vagy.

Milyen helyes fiút él.

Igen.

Hát hogy is mondjam csak.

Segítek.

Nekem a gimnázium nem négy évig tartott.

Hanem öt.

És miért tartott nekem öt évig a gimnázium?

Mert harmadikos koromban úgy döntött egy bizonyos tanerő,

hogy orosz nyelvből én nem tudom abszolválni azt a szintet,

hogy felsőbb osztályba léphessek.

Ne legyél szerény.

Mondd meg, hogy ki volt ez a hölgy, aki...

Hát ha emlékeznek még önök arra a névre, hogy Lázár György.

No, az ő kedves felesége volt az én orosz tanárnőm.

Egy cuki kis nő volt.

Minden reggel hozta a nagy mergyó.

Jött tanítani.

És azt azért hozzá kell tegyem,

hogy ez egy korrekt megállapítás volt részéről,

hogy én nem tudok oroszul.

Tehát ebbe kár lett volna nekem belekötni.

Viszont

az volt ebben a...

Csináltunk mindjárt egy furfangot, ha már megbuktam,

mert hogy nem én buktam meg egyedül.

Mint említettem volt, mi hárman voltunk elválaszthatatlan jó barátok.

Hozzám tartozott ugye egy...

Tényleg az első és a nagy szerelem.

Tehát ez már négy.

És még négy haver úgy csapódott,

hogyha nyolcan buktunk egy osztályba.

És mind a nyolcan,

csak hogy ha már úgy legyen kövér,

egész egyszerűen nem jelentünk meg a pótvizsgán.

Eljött a szeptember elsője,

és azt el tudják képzelni, amikor nyolc ember, amúgy is, hogy is mondjam,

volt némi hírünk a gimnáziumban.

És így nyolcan, a szeptember elsőjén,

beültünk a soron következő harmadik B-osztályba újfent.

Volt egy egész patsor,

abban csak mi ültünk.

Így kurzba.

És bejött az új osztályfőnökünk,

drága Bor Magdi néni,

szegény már ő sem él.

De arra emlékszem, bejött,

hogy elsőre úgy föltűnt neki,

hogy ezt az osztályt júniusban nem így hagyta itt.

Szóval olyan tömegbót.

És akkor egyszer csak, hogy ránk svenkelt, mi patsorunkra,

az arcát azt nem tudom elmondani,

de a következőt sikoltotta bele szegénykém a tanterembe.

Nézett, azt mondja,

a bajjár, a szabósipos, a jumász,

úristen, nem akarom.

Úgyhogy hát így.

Így.

Akkor neked nem volt olyan szerencséd egyébként az orosz tanárnővel,

mint nekem az egyetemen.

Ezt már egyszer itt elmeséltem,

de akkor kevesebben voltunk.

Berez András volt akkor a vendégem,

és az Andrásban egy évfolyamra jártunk,

és orosz órán esett meg az eset,

Stein Piloska volt az orosz tanárnőnk, kiosztotta a feladatokat,

és hárman voltunk fiúk a csoportban,

és valamit fordítani kellett.

Kiosztotta a feladatokat.

Áder, Borka, Beresz, maguk együtt dolgozhatnak.

Később, csak egy mondat erejéig,

mert ugye én is még ahhoz a korosztályhoz tartozom,

hogy még az eltén nekem kellett.

Két évig orosz, és szigorlatozni kellett orosz nyelvből.

Most el tudják azért úgy képzelni, ezek előzmények után,

és hogy is zajlottak ezek az orosz órák.

Én például, úgy szigorlatoztam az eltén, ismerik,

Pó Lankának van a Diana című világslágere.

Na, én ezt tudtam oroszul.

Amivel egyébként varázslatos sikereket adattam a házi bulikon,

én

oroszul el tudtam énekelni a Diana-t,

és akkor eltén az orosz tanárnő a szigorlaton,

ez meg volt dumálva,

de ezt nem úzhattam meg,

mert nem volt elég,

hogy elmondom a szöveget,

hanem el is kellett énekelni.

Az én orosz szigorlatom,

az négy szem köz bajlott, akkor mindenkit kiküldött.

Én pedig...

És jó szórakozott.

Zseniá, úgy röhögött, hogy az hihetett, nem?

Meg tudom érteni.

Legalább mind a kettően jó jártatot, nem?

Hát nálunk is volt olyan egyébként, amikor az egyetemen, ugye belőször,

amikor bekerültünk az egyetemre,

akkor volt egy ilyen felmérő, tudásfelmérő,

és beültették az egész évfolyamot egyébként egy nagy előadóterembe,

és akkor kellett fordítani.

Ugye akkor már a csapat ugye egyszer tanult általános iskolába,

meg egyszer tanult ügymény,

tehát 8 év orosz tanulás után voltunk,

egyszer csak valaki megkapogtatja a hátam, hogy te,

milyen az orosz G?

Hogy

úgy van?

Én gimnáziumban ezért buktam meg.

Kihívott a jó Lázárdi a táblához, és azt mondta,

hogy a következő szöveget akkor írjam a táblán.

És én is ugye tudják, az írod betűknél,

ugye van ez a kis hullámvonal fölül, és van,

aminek egy szára van, kettő, meg három.

Na most, hogy melyik melyik,

azt ma se tudom.

És ez ottan kiden.

Ebből az egyik a G.

Az biztos.

Voltak más nagy emberek is, tehát ott,

ők nem vitték ilyen sokra.

No, de hát azért ki, minden ármány ellenére, sikerült elvégezni,

végül is a gimnáziumot,

és utána a magyar történelem szakra jelentkeztél.

Nem

egészen.

Bocsánat, igen, össze volt egy kis kitérő,

tehát azt hát akartam ugrani,

mert az végül is egy...

Én színész akartam lenni,

hát ha a Szabó Sipos is színész lett,

meg a Juhász is, hát ez volt,

ami dédelgetett álmunk hármunknak,

hogy mi leszünk a három világhírű magyar színész.

Hát

nem jött össze, de mindesetre én böcsületre jelentkezgettem.

Aztán egyszer csak két évvel élettségi után kaptam egy két évre szóló behívót,

és akkor nagyon gyorsan elmentem az eltére,

mert azt azért nem nagyon tudtam magam elé képzelni,

hogy két évig vagyok katona a magyar néphagyselekben.

Szóval szóma szóma, szóma,

ha kis kerülőhúttal is,

de végül is az elté magyar történelem szakára kerültél,

tehát tulajdonképpen az alapvégzettséged az tanár.

Magyar

méghozzá magyar történelem szakos tanár,

ami nyilván azért nem is segítséget jelentett a későbbi munkáját során,

majd eljutunk oda is filmforgatásoknál és egyebeknél.

De azt gondolom, hogy a főiskolai esztendőknek van egy meghatározó élménye,

feltételezem legalábbis, ez a Fidesz megalakulása.

88.

március 30-a, ugye?

Kisrablóétterem.

Esetleg...

Bibószakkor.

Bibószakkor, a vigyúmus utána Kisrablóétterem.

38 ember alakítja meg akkor a Fideszt.

7.

Semmit nem tud pontosan.

37

ember alakítja.

Kit vettél ki a tablóbból?

Senkit.

Tényleg 37 ember volt.

No, akkor esetleg, hogyha kevésség közismert,

néhány sztorit itt a rendelkedésünkre bocsánatom.

Á, volt.

Volt azért.

Igen, szóval ugye ez úgy nézett ki akkor,

hogy voltak különböző szakkolégiumai az elte, különböző karainak.

A leghíresebb a Bibó szakkolégium volt a jogászoké.

Nekünk volt egy Erdei Ferenc szakkolégiumunk.

És akkor ilyen suttogó propagandában körbe szaladt a hír a szakkolégisták között,

hogy március 30-án este a Bibó szakkolégiumban találkozó van,

mert hogy a KISZ-szel szemben egy új, másik, alternatív,

ifjúsági szervezet létrehozásáról fogunk beszélgetni,

és aztán vagy létrehozzuk, vagy meglátjuk, mi lesz.

És hát

így kerültem én is oda.

Amikor megérkeztünk, nem tudom hány óra volt,

de mondjuk délután hatkor megérkeztünk a Bibóba, voltunk egy kb.

akkor a teremben, mint az ajtóig a fal, így,

és ebben volt kb.

60 ember.

Ott szakultunk.

És akkor elindult egy vita.

A vita az arról szólt, hogy kimondjuk most,

hogy megalapítottuk az új szervezetet,

vagy küldjünk egy ilyen szándéknyilatkozatot a MSZMP-be, meg a KISZ-nek,

hogy mi megszeretnénk egy ilyet alapítani,

és akkor várjuk meg,

hogy erre mi lesz a reagálás.

És már jócskán benne jártunk az időbe,

szerintem már éjfél közeledett,

amikor ez a vita még úgy igazából nem dölt el,

de jelentősen túlsúlyban volt az az álláspont,

hogy igenis alapítsuk meg ezt a szervezetet.

Ezt képviselte Viktor, ezt képviselte Kövér Laci,

meg jó magam is.

És aztán még ugye nevet is kellett találni ezt végül is.

Sztilkovi Szávó volt a keresztpapa,

amikor már minden hülye nevet végig gondoltunk, akkor Szávó,

aki egész este egy megveszekedett,

a vakhangot nem szólt,

egyszer csak úgy a maga csöndes módján azt mondta,

hogy szerintem legyen Fidesz.

Néztünk hülyén, hogy mi az a Fidesz?

Mondta Szávó, hát Fidesz az ugye egyrészt latinul azt jelenti,

hogy hűség, másrészt fiataldemokraták szövetsége.

Azonnal összepuszíltuk Szávó.

Ebben legalább azonnal egyet értettünk, hogy legyen Fidesz.

Na és akkor szumma-szummaru, énfél felé,

még itt a vita hevében egyszer csak Kövér Laci fölállt, és azt mondta, hogy na,

akkor most azt szeretném kérni,

hogy aki szakkolégistaként új ifjúsági szervezetet jött alapítani, az maradjon itt,

a többiek menjenek haza.

És érdekes módon a terem fele fölállt, és elkezdtek elszivárogni.

Ugyanis azt önök el se tudják képzelni,

hogy kik voltak ott.

Hát ugye ott volt először is a 11.

kerületi pártbizottság, nem tudom ki je.

Sose fogom elfelejteni, egy ilyen szerencsétlen, egy ilyen nyulszájú,

nagyon rossz külsejű ember volt.

És még arra is emlékszem,

hogy amikor ment kifelé,

akkor az ajtóból még visszaszólt, hogy nagyon örülök, hogy ilyen konstruktív,

helyes fiatalok között lehettem.

Jézus Mária.

És hát ott volt, mint utóbb,

ugye ez mindenféle iratokból kiderült,

valószínűleg ott volt vadvirág nevű, hogy hívják ezeket?

Hát a besúgók.

Tehát ott volt vadvirág, ott volt kökörcsin,

mai napig nem tudom kik ezek,