Orban_Eletminoseg_2007_03_03.wmv

A TORONTOS KÖZÖNÖT

A TORONTOS KÖZÖT

A TORONTOS KÖZÖNÖT

A TORONTOS KÖZÖNÖT A TORONTOS KÖZÖNÖT

A TORONTOS KÖZÖNÖT

A TORONTOS

KÖZÖNÖT A

TORONTOS KÖZÖNÖT A TORONTOS

KÖZÖNÖT A

TORONTOS KÖZÖNÖT

A TORONTOS KÖZÖNÖT hozzá,

hogy elhelyezzük Európa térképén Magyarországot az életminőség szempontjából.

Csak nemzetközi fölmérésekre fogok hivatkozni, mert Magyarországon,

mint önök is tudják, a pártatlan ember,

a pártatlan szemlérő és a pártatlan fölmérő már réges-régen megszűnt,

vagy legalábbis azt hisszük,

hogy ilyenek már nincsenek.

Ezért, ha megengedik, most nemzetközi fölmérésekre támaszkodom.

Az életminőség index alapján,

mert a világban nem csak a nemzeti össztermék,

vagyis a GDP alapján szokták mérni az országokat.

Magyarország még nem tartozik ugyanazon országok közé,

amelyek más mutatókat is alkalmaznak,

de majd minden tőlünk nyugatra található országban mérnek életminőségindexeket,

és a politika védekezik az ellen,

hogy teljesítményét kizárólag valamifajta gazdasági mérőszám alapján határozzák meg,

mert tőlünk nyugatra azt gondolják a politikáról,

hogy ez nem egyszerűen a gazdaság kiszolgáló leánya,

hanem egy szúi generis saját jogon létező szakma, amelynek

sajátos szempontrendszere van, és az nem rendelhető kizárólag gazdasági mutatószámok alá.

Ezért tőlünk nyugatra rendszeresen mérnek életminőségindexet, sőt,

leginkább erről folyik a közbeszéd.

Egy ilyen nyugati mérés alapján a világ 111 országát rangsorolták.

Első látásra kilenc különböző szempont alapján,

amelyeket most nem ismertetek.

Első látásra a 37.

hely nem tűnik túlságosan lehangolónak.

Ha azonban hozzáteszem, hogy Malajzia, Kosztorika, Mexikó,

Csille és Barbados is megelőz bennünket, akkor már világos,

hogy elégedettségre nincs okunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mérések következő itt megidézendő adata szerint az Európai

Unió 25 tagállama közül Magyarországon érzik a legtöbben úgy,

hogy fennáll a kockázata annak, hogy elszegényednek.

Tehát a mindennap élet szorításától való félelem

és rettegés tekintetében Magyarország a legutolsó helyen áll.

Magyarország az...

Most csak az Unió 25 tagállamáról beszélek.

Az Unió 25 tagállama közül pillanatilag Magyarország az egyetlen,

ahol a megkérdezettek többsége szerint a helyzet állandóan rosszabb lesz.

A legalacsonyabb azoknak a száma a 25-ök között,

akik boldognak mondják magukat,

az életminőséggel való elégedettség jelentsen az bármit is,

a 25-ök közül a magyaroknál a második legrosszabb,

és Magyarországon a második legalacsonyabb azok aránya,

akik bíznak munkájuk megtartásában.

És Magyarországon hátulról a másodikak vagyunk a tekintetben is.

Mit gondolnak arról az emberek,

ha el is veszítenék az állásukat,

találnak-e hasonló képesítést és tapasztalatot igénylő másik állást?

Ide tartozik az az adat is,

amely már nem nemzetközi, hanem saját mérés,

hiszen a magyarok egyébként rengeteget dolgoznak,

szemben a hivatalos heti 40 munkaórával,

Magyarországon a kereső tevékenységgel eltöltött idő,

azok esetében akik dolgoznak, az 53 óra,

ami Európában egyébként a legmagasabb, meglepő,

de ha csehkkel volt versenybe,

és egyébként nem marad el a legendásan sokat dolgozó amerikai állampolgárok

heti munkaóra számától sem.

Ide tartozó immáron magyar fölmérési adat az,

hogy Magyarországon a többség több mint 54 százalék szinte soha nem látogat sem kiállításokat,

sem színi előadásokat.

A megkérdezetteknek legfeljebb 16 százaléka jár el legalább havonta egyszer valahova szórakozni,

és százból csak 14 ember étkezik egy hónapban egyszer étteremben.

A sportesemények látogatása sem eltúzott Magyarországon,

67 százaléka az embereknek még nézőként sem vesz részt semmifajta sportrendezménye.

A baráti kapcsolatok tekintetében is érdekes képet mutat Magyarország,

ugyanis a fölmérések szerint a magyarok közül tízből három embernek nincs egyetlen barátja sem.

A nyaralás az elmúlt évek gazdasági fejleményeinek hatására luxussá vált.

Magyarországon százból tizenegy embernek nyílt lehetősége arra, hogy külföldön üdüljön,

és 24 százalék tehette meg,

hogy az ország határain belül nyaraljon.

A tavalyi esztendőben a megkérdezetteknek 70 százaléka egyáltalán sehol sem volt,

semmelyik évszakban sem üdülni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ráadásul a minőség élethez szükséges élettér, bocsánat, lakótér,

is egyre inkább zsugorodik.

2000-ben az újonnan épült lakások alapterülete átlagosan 98 négyzetméter volt,

ez 2005-ben már csak 87 négyzetméter,

Budapesten ez még szembetűnőbb,

102 négyzetméterről 62 négyzetméterre csökkent az új építési lakások alapterülete,

amelyben nyilván üzleti számítások is felelhetők,

nem csak életminőség romlást kell benne látnunk,

de kétség kívül igaz,

hogy a minőségi élethez szükséges tér, mintha zsugorodna körülöttünk.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim,

kedves Nabracis Tibor fakcióvezető úr,

ha összegeznem kellene a hozzám elérkezett előadások,

a most meghallgatott előadások,

az interneten elolvasható dokumentumok alapján az életminőségről szóló vitasorozatot,

akkor úgy érzem,

hogy itt is föl tudunk állítani egy fogalompárt,

mint ahogy megtettük ezt az igazságoságról szóló első konferencia végén is.

Nem tudom emlékeznek-e rá,

amikor legutóbb az igazságoság témakörben folytatott vitát próbáltuk összegezni, akkor úgy éreztük,

hogy két szóban az igazságoság társadalmi lényegét megragadhatjuk, és úgy fogalmaztunk,

hogy siker és szolidaritás.

A siker esélye azok számára, akik saját erőből, tehetségből, indítatásból,

anyagi helyzetből képesek maguk boldogulni,

ahol az államnak az a feladata,

hogy a boldogulás előtti akadályokat elhárítsa,

illetve ne építsen ilyen akadályokat, valamint szolidaritás,

vagyis segítség azoknak az embereknek a számára,

akik önerőből nem tudnak sikeressé válni,

nekik is kell adni egy lehetőséget.

Akkor elmondtuk, amikor az igazságoság konferenciát összegeztük,

hogy Magyarországon a régi többség,

amely 2006 tavaszán még a mai kormánykoalíció mögött sorakozott föl, szétfoszlott, szétmálott,

egy új többség jött létre,

amely azonban nem pártpolitikai és nem ideológiai meghatározottságú,

hanem különböző szempontokat fogalmaz meg elvárásként a mindenkori politikával szemben,

melyeket nem látja kielégítetnek.

Az egyik ilyen szempont az igazságoság volt.

Ha az életminőségről kell ezt a fogalompárt felállítanunk,

akkor azt mondhatom önöknek,

hogy nem szabad megijednünk attól,

ha olyasminek látjuk érvényét,

amelyet korábban egyszer már képviseltünk.

A 98-as választási programunk két pillére nyugodott, úgy hangzott,

hogy szabadság és jólét.

Amikor elobastam az összes dokumentumot,

meghallgattam az összes előadást,

nem tudok önöknek jobb összegző keretet, értelmező keretet adni,

mint ide idézni magunk elé a 98-as választási programunk két pillérét, szabadság és jólét.

Az életminőség ebben a két dologban összegezhető.

Ma sem tudok tehát más se vasolni önöknek,

hanem csak egy erős Magyarország létrejöttét,

meggyőződésem szerint egy erős Magyarország képes polgárai számára a szabadságot

és a jólétet is felkínálni.

Ezek után engedjék meg, hogy a jóléthez, illetve bocsánat,

az életminőséghez kapcsolódó néhány,

aktuálisnak tűnő részletkérdésről is nagyobb összefüggésben kifejtsem az álláspontomat.

Összes a szabadságról.

Tegnap este módon volt arra,

hogy egy lebirincselő alkotmányogi előadást hallgassak meg egy volt alkotmánybírótól,

aki evidensnek tűnő tételeket idézett föl, olyan mondatokat,

amelyeket utoljára a rendszerváltás idején tartottunk az evidencia erejével a gondolkodásunkba,

valahogy a többátrendszer harcos mindennapjai közepette

ezek a gondolatok kicsúsztak az emlékezetünkből.

Azt mondta tegnap Zdinszky professzor,

hogy ha jól belegondolunk,

akkor a jogszabályok valójában nem tilalmakat jelentenek,

hanem a polgárok szabadságát garantálják.

Vagyis nem az állami hatalom kikényszerítő eszközét kell látnunk a jogban,

hanem a saját magunk szabadságának garanciáit kellene,

hogyha egy szabad országban élnénk.

Az is mutatja, hogy Magyarországon nem szabad országban élünk,

hogy az emberek tekintélyes része a jogszabályokról a

meglepetés erejével hallja azt az alkotmánybírói kijelentést,

hogy az nem ő ellene az ő szabadságának tilalmaként értelmezendő,

hanem az ő szabadságát garantáló, az biztosító építményként.

Hasonlóképpen Magyarországon talán sokan meglepődnek,

ha valaki azt mondja,

hogy a rendőrség az nem az államhatalom szerve,

hanem a mi szabadságunknak a garanciája.

Ezért egy rendes országban,

egy szabad országban nem is fordulhat elő,

hogy az államhatalom sajátjaként rendelkezve a

rendőrséggel azt szabad polgáraival szemben használja fel.

Én fontosnak tartom, hogy ne hagyjuk magunkat ezekben a kérdésekben megfélemlíteni.

Igaz, hogy feljelentenek bennünket, meg beperelnek, de aki fél,

az nem menjen az erdőbe.

De ismételjük meg bátran, mindig mondjuk el, hogy mit látunk.

Igenis, Magyarországon ma az a helyzet,

október 23-án is így állt a dolog.

Ez a véleményünk, hogy bizony az államhatalom a rendőrséget saját állampolgáraira uszította,

és a brutális rendőri akciók mögött nyilvánvaló politikai biztatás húzódott meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindennyian beszéltek az előttem szólók ilyen vagy olyan összefüggésben az egészségről.

Az egészségügy egyik legizgalmasabb szakmai kérdésem a Vizi-díj.

Hallgatom a kormány képviselőjének nyilatkozatait, amelyek arról szólnak,

hogy a Vizi-díj beváltotta a hozzáfűzött reményeket,

mert kevesebben mennek el az orvoshoz.

Elgondolkodtam azon, hogy mi is a sikermércéje.

Valóban az a célunk, hogy elérjük,

hogy minél kevesebb ember menjen a bajával az orvoshoz.

Ez van az egészségügyi reform célja.

És ha figyelembe veszünk,

hogy azok nem mennek el az orvoshoz,

akiknek a 300 forint, ha vonta egyszer,

kétszer vagy háromszor nem fizethető ki,

mert nem engedhetik meg magukat,

akkor ha jól értem, afelett örvendezünk,

hogy a legszegényebb emberek anyagi akadályok miatt nem tudnak a bogyakkal orvoshoz fordulni.

Tisztelt Völgyelműs Uraim!

Fejetetejére állt a világ.

A Vizi-díj bevezetése és az a hatása,

hogy kevesebben mennek el az orvoshoz, az kifejezetten káros.

Hiszen nyilvánvalóan azokat a nagyon szegény embereket és azok gyermekeit ragadja torkon,

akik nem engedhetik meg maguknak,

hogy 300 forintokat fizessenek az egészségügyi szolgáltatásokért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Annélkül, hogy hosszas politikai fejtegetésekbe bocsátkoznék,

talán önök hallhattak már erről, ha nem tőlem, hát másoktól,

hogy Magyarországon 2002-ig létezett egy régi baloldal,

és ennek a helyét elfoglalta Imáron teljes fegyverzetében kivirágozva áll előttünk az új baloldal.

A kettő közötti különbség nagyon világosan szemléltethető

az egybiztosítós egészségmodellhez való viszony alapján.

Ha önök felütik az 1900 emlékeim szerint 98-ban vagy 99-ben kibocsátott szociáldemokrata kartát,

amit még a régi baloldal fogalmazott meg, abban tételesen olvashatják,

morális és szakmai érvelés alapján,

hogy az egybiztosítós modellhez a baloldalnak ragaszkodnia kell.

Ezt képest ma azt látjuk,

hogy a több biztosítós modellre való áttérés legelszántabb híve és támogatója éppen az új baloldal.

Én azt hiszem, hogyha bele nyugszunk,

ha a Fidesz nem találja meg a módját és ellenszerét annak,

hogy szétvervék az egybiztosítós modellt Magyarországon,

és helyette üzleti alapra helyezett több biztosítós egészségügyi modell legyen Magyarországon,

akkor be fog következni az, amitől mindannyian tartunk.

A pénzzel rendelkező,

kellő anyagi erővel rendelkező emberek meg tudják majd vásárolni maguknak az egészséghez szükséges,

jó minőségű szolgáltatásokat.

A szegények, miután azokban nincsen profit,

ki fognak szorulni egyfajta szegénykorházokba,

rossz minőségű ellátási körbe.

Ezért azt hiszem, a Fidesz egyik legfontosabb feladata az előttünk álló hónapokban,

hogy megtalálja a módját annak,

hogy megakadályozza a több biztosítós üzleti alapra helyezett egészségi rendszer létrejöttét.

Nem gondoljuk, talán, bár kellene gondolnunk,

hogy a gyermek pornográfiával kapcsolatos kormányzati előterjesztésnek köze van az életminőséghez,

pedig köze van,

tisztelt Hölgyeim és Uraim.

Hiszen egyikünk sem akar olyan országban élni, ahol a kormányzat, illetve az állam,

illetve a parlament nem védi meg a gyermekeinket,

hanem inkább kiszolgáltatja őket mindenfajta elemi,

gyakran aljas emberi ösztönöknek.

Az életminőség azt is jelenti a számunkra,

hogy elvárhatjuk a kormányunktól,

hogy megvédje a gyermekeinket,

és olyan közmorált alakítson ki,

amelyben nem eshetnek áldozatul a gyermekeink.

Itt nem csak arról van szó,

hogy történt egy előterjesztés, amely egyértelműen kimondta,

hogy a 14 és 18 év közötti fiatalokról készített pornófelvételek nem minősülnek bűncselekménynek,

hanem arról is szó van,

hogy az erről szóló döntés mögötti személyes felelősséget megpróbálják elleplezni.

Volt miniszterelnökként szeretném elmondani önöknek,

hogy a kormányüléseknek az a rendje,

hogy minden miniszternek módja van az előterjesztéssel kapcsolatban szólni.

Nem kötelező, de szólhat.

Szólhat mellette és szólhat ellene.

Utána pedig kétfajta módon születhet döntés.

Vagy azt mondja a miniszterelnök,

hogy kérem szavazzanak ebben a kérdésben,

vagy azt mondja a miniszterelnök,

kérem azoknak a véleményét,

akik nem értenek egyet az előterjesztéssel.

Vagyis Magyarországon mindig lehet tudni,

hogy egy-egy kormány döntés mögött ki állt oda,

mögé ki állt oda, ki szavazott igennel,

és ki volt az,

aki a kifogásait és fenntartásait hangoztatta.

Meggyőződésem szerint Magyarország minden egyes állampolgárának,

különösen nekünk családos embereknek, jogunk van tudni,

hogy kik azok a közpénzből eltartott miniszterek és tisztviselők,

hogy egy ilyen kérdésben igennel szavaztak,

vagy jóvá hagyólag nyilatkoztak egy kormányülésen.

És egyúttal el is kell őket távolítani a közéletből,

mert ilyen emberekre nem bízhatjuk nemhogy a családunkat,

de egyáltalán semmit sem.

Nagyon remélem, hogy Pelcnél Gáli, Jüdykónak sikerülni fog,

bár nehéz ellenfele van a kancelláriaminiszter személyében,

sikerülni fog rákényszeríteni a kancelláriaminisztert arra,

hogy az alapvető információt,

amelyez jogunk van hozzáférni,

ki hogyan foglalt állást ebben a kérdésben,

végül is megkaphatjuk majd.

Sok bátorságot meg kitartást kívánok az Jüdykónak ehhez a küzdelemhez.

Hasonlóképpen az életminőséggel, bár első látásra talán kevésbé,

de ha elgondolkodunk róla,

akkor talán nyilvánvalóban összefügg a betelepítések kérdése is.

Igen, tisztelt Hölgyeim és Uraim,

mert az életminőségnek fontos kérdése,

hogy fenyegettetve érezzük-e magunkat, vagy sem.

És hogyha fenyegettetve érezzük magunkat,

a saját kormányunk által meghozott döntésektől,

akkor az valószínűleg az életminőség rovására megy.

Ha pedig kétszeresen érezzük magunkat fenyegettetve,

mert nem csak arról van szó,

hogy egy fölfogásunk szerint helytelen döntést készítenek elő,

hanem hogy mindannyiunk által tudottan az ország sorsát

hosszú távra meghatározó kérdést úgy akarnak eldönteni,

hogy arról semmifajta vitát nem nyitnak.

Arról nincsen konzultáció.

Nem szólhatunk bele abba,

hogy akarunk-e együtt élni a következő 20-25 esztendőben egymillió ázsiaival, akkor fenyegettetve,

kétszeresen fenyegettetve érezzük magunkat.

Részben először is azért,

mert nem akarunk együtt élni velük, másodszorban pedig azért,

mert kizárnak bennünket az ilyen döntés lehetőségéből.

Ezért az életminőséget az ilyenfajta titkolódzó,

az embereket a döntésekbe be nem vonó,

az emberek közreműködése nélkül stratégiai döntéseket

meghozó kormányzati magatartás bizony lerontja.

És nekünk esélyt kell kapnunk arról,

hogy el tudjuk mondani,

hogy mi nem értünk egyet azzal,

hogy a magyar kormány betelepítési programokat készít elő.

Ezzel szemben azt várjuk el a kormánytól,

hogy tegyen meg mindent a családtámogatás erősítése érdekében,

ne leépítse a családtámogatást és helyette az olcsó betelepítést válaszza,

hanem igenis a bonyolultabb

és drágább családtámogatási rendszer fölépítését várjuk el a mindenkori államhatalomtól,

és egyáltalán nem kérünk semmifajta tömeges betelepítésből.

Tisztelet, Hölgyeim és Uraim!

Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék,

akkor tiszteletre méltónak kell lennie.

Az az állam, amelyek gyermekpornográfiát legalizál,

megkérdezésünk nélkül akar elindítani betelepítési programokat,

nem érdemes a tiszteletünkre.

Én semmi tisztelni valót sem látok benne.

Tisztelet, Hölgyeim és Uraim!

Ezek után engedjék meg nekem,

hogy megközelítsem az életminőséget.

Az itteni előadások mondhatjuk úgy klasszikus szemszögeiből is.

Oktatás, egészségügy, kultúra, mindaz,

amiről már szó volt.

Nem részenként szeretnék erről beszélni,

hanem az ezekhez a kérdésekhez való közeledés,

az ezekről való gondolkodás alapjait szeretném megkérdőjelezni.

Ha visszagondolok az elmúlt 17 évre, függetlenül,

hogy melyik kormánynak milyen mértékben sikerült függetlenítenie magát az

uralkodó ideológiai széljárástól Magyarországon azt a tételt megfogalmazhatjuk,

hogy az életminőséggel kapcsolatban, általában az egészségügyel, kultúrával,

oktatással kapcsolatban egyfajta liberális akszióma érvényesül Magyarországon.

Egy akszióma.

Nem rossz döntésekről beszélünk, kifogásolható intézkedésekről,

hanem egy akszióma rendszerről.

Ezen az aksziómanak a lényege az úgy hangzik,

hogy az állam rosszul látja el ezeket a funkciókat,

ezért mindent üzletesíteni és piacosítani kell.

Vagyis be kell engedni az élet minden lehetséges területére a profit érdekeltséget,

és megpróbálni ez alapján újjá szervezni az oktatást,

a kultúrát és az egészségügyet is.

Ez a liberális akszióma.

Amíg nem veszünk magunknak a bátorságot,

és nem fegyverkezünk föl érvekkel,

hogy ezt a liberális aksziómat,

amely szerintem egyébként egy kártyavár, összedöntsük,

addig nem tudunk sikeresen,

hitelesen és a polgárok számára is meggyőzően érvelni a saját egészségügyi,

kulturális vagy éppen oktatási koncepciónk mellett.

A vita tárgya tehát,

amit nekünk meg kell célozni,

az a liberális akszióma.

És azt gondolom, hogy nekünk világosan ki kell mondani azt, hogy az egészség, a kultúra,

valamint a gyermeknevelés kérdésében nem igaz,

hogy az állam szükségszerűen rossz.

A rosszul szervezett állam szükségszerűen rossz.

A jól szervezett állam azonban sokkal jobb ezeken a területeken,

mint hogyha profit érdeknek szolgáltatnánk ki,

és piaci alapokra helyeznénk az egészséget,

a kultúrát és a gyermeknevelést.

Ha még ezt a pozíciót nem foglaljuk el,

és nem ezt akarjuk megvédeni,

a napi viták ilyen-olyan szakmai leágazásai mögött, illetve azt megelőzően,

addig nem tudjuk a részlet szakmai kérdéseket sem megnyerni.

Tehát én azt javaslom,

hogy bátran jelentsük ki,

hogy azért kell az államnak meghatározó szerepet vállalnia az egészségben,

a kultúrában is, a gyermeknevelésben,

vagyis az oktatásban is,

mert hogyha ezeket a területeket piacosítjuk, és üzletággá minősítjük,

akkor a magyar emberek tekintélyes része nem jut hozzá ezekhez a javakhoz.

Mert az ország mai állapotában, lehet,

hogy egy másik gazdag polgárokkal megáldott országban

a liberális akcióma talán több haszonra vezetne,

de Magyarország mai helyzetében,

ha az állam ezekről a területekről kivonul,

és nem vállalja a domináns felelősséget,

akkor a magyar állampolgárok tekintélyes része nem jut hozzá ahhoz,

ami az egészségéhez, ami a kultúráltságához,

valamint a gyermekei egészséges oktatásához neveléséhez szükséges.

És a liberális akciómát elvettjük,

és elvárjuk az államtól,

hogy ezeket a területeket uralja, és észszerűen megszervezze.

Egyébként nem lesz mindenki számára elérhető, elfogadható életminőség Magyarországon.

Vagyis nyugodtan kimondhatjuk azt,

hogy nem csak erkölcsi alapon ér velünk a liberális akcióma ellen,

és egy új akcióma mellett,

hanem haszonelvűség alapján is.

Ugyanis könnyű belátni, hogy az ország számára hosszabb távon megtérül,

hogyha a polgárai közül senki sem esik ki az egészségügyi ellátásból,

az állam számára megéri pénzügyileg is,

ha a polgárai kultúráltabbak és műveltebbek,

és az ország számára megéri,

hogyha a polgárai jobb minőségű iskolákban is magasabb iskolai fokozatokat tudnak szerezni,

vagyis jobb képességű emberekké válnak.

Tehát erkölcsi és haszonelvű alapon is ki kell hívnunk,

meg kell kérdőjeleznünk a liberális akciómát,

és helyette egy új akciómát,

amit én nem államinak neveznék,

hanem a kölcsönös felelősségvállalás akciómáját kell meghirdetnünk,

és a kölcsönös felelősségvállalás szervezését pedig rá kell bíznunk az államra,

mert csak az tudja profitérdekektől mentesen a kölcsönös

felelősség jegyében megszervezni az egészségügyet,

az oktatást és a

magyar kultúrát is.

Mintává vált.

Ezt a mintát képviselő emberek vannak egyébként számosan a mai magyar kormányban is,

maguk is ezt szimbolizálják.

Ezért meggyőződésem, hogyha nem akarjuk,

hogy Magyarország legalapvetőbb érdekeit a kapzsiságpolitikájának szolgáltassuk ki,

nem akarjuk ennek alárendelni az egészséget,

a kultúrát és az oktatásügyet,

akkor bizony Magyarországnak vállalnia kell egy új,

akcióma alapján történő szerveződését ezeknek a területeknek.

Tisztelt Hölgyei, uraim, végezetül még egy kérdésben hadd fejtsem ki az álláspontomat.

Miután a változások előre haladtak az elmúlt félesztendőben,

háttérbe szorult az az alapvető vita,

hogy mi is ezeknek a változásoknak a természete.

Ugye korábban még voltak kísérletek arra a kormányozat részéről is, hogy világosát egyék,

hogy bizonyos intézkedések azok a válságkezeléshez tartoznak,

más intézkedések pedig a reformokhoz.

És ideje, hogy a vitának erre a szintjére is visszamerészkedjünk.

És mondjuk ki újra világosan.

Természetesen Magyarországon szükség van arra,

hogy elhatalmasodó pénzügyi válságot kezeljük.

Zárójelbe jegyzem meg, hogy egy pénzügyi válság kezelése nem szakmai kérdés.

Csak másodrendűen az.

Elsőrendűen politikai kérdés.

Vagyis bíznak-e az emberek azokban,

akik vállalkoznak a pénzügyi válság kezelésére.

Ha nem bíznak azokban,

akik vállalkoznak a pénzügyi válság kezelésére, mondjuk azért,

mert ők idézték elő.

Abban az esetben semmifajta válságkezelés nem lehet sikeres.

Meg fogják látni, hogy Magyarországon is ez történik,

mert minden lehetséges fronton ellenállnak az emberek.

Ha de említsek egy kicsi ellenállást, ami nem zajos, nem hangos,

nem írnak róla az újságok, de meghatározó erejük.

Emlékeznek arra, hogy a minimálbérre fizetett emberek utáni adózás rendjét átalakították.

Arra számított a kormányzat, hogy kb.

800-900 ezer olyan munkavállalót jelentenek majd be a munkaadók,

akikkel kapcsolatban azt nyilatkozzák,

hogy nem képesek a megemelt minimálbér szerinti adózást teljesíteni,

tehát a korábbi valóságos minimálbér alapján tudják csak befizetni az adót.

Ez nyilvánvalóan fenyegetettséget von maga után,

hiszen az ilyen vállalkozókat megnézi az adóhivatal,

mindenfajta zaklatásnak vannak kitéve,

amit vizsgálatnak neveznek manapság.

Mi történt?

Az emberek nem megijedtek,

a munkállalók nem megijedtek és meghátráltak,

hanem több mint másfél millió embert jelentettek be.

És mondták azt, hogy bizony,

ők nem 8-900 ezer munkavállaló esetében,

hanem 1 millió 500 ezer ember esetében képtelenek arra,

hogy az új adójogszabályok szerint fizessék a minimálbér utáni adókat,

csak a valóságosan kifizetett minimálbér utáni terheket tudják vállalni.

Nyilvánvaló tehát, hogyha olyanok hajtanak végre egy válságkezelést,

akikkel szemben nincsen bizalom,

akkor minden lehetséges fronton ellenállásba ütköznek,

nem kapják meg a köztámogatását,

vagyis a pénzbehajtási kísérletek sem lesznek sikeresek,

ezért nem az lesz,

mint amit sok szerencsétlen magyar még mindig gondol,

hogy lesz egy nehéz évünk,

aztán majd elindulunk fölfelé,

hanem hogy ez így lesz.

Tehát ami most van,

az nem egy átmedeti nehéz állapot,

hanem ez a létezés természetes formája a következő években.

És már egyre másra hallhatjuk,

hogy a kilábalás időszakát is a kormányzat egyre homályosabb jövőbe tolja,

mert maga is érzi,

hogy nem képes a pénzügyi válságot úgy kezelni,

mint ahogy azt egyébként eredetileg eltervezte, elsősorban nem szakmai,

hanem politikai bizalomhiány okán,

tehát nem szakmai problémák miatt.

Bár az is megérne egy misét tisztelt Hölgyeim és Uraim,

hogy milyen országban élünk,

ahol minden alkotmányjogi szakértő világosan megmondta,

és nem csak az ellenzékről beszélek,

hogy meg nem képződött,

létre nem jött jövedelem után nem lehet adót kivetni, mégis áterültették.

A parlamenten is az alkotmánybíróságnak kellett szégyenszemre,

az egyébként minden jogszabályá változás minden egyes stációján áthaladott.

A törvényt hatájon kívül helyezni.

Erre persze azt mondják a bal oldalon,

hogy Nolán Magyarországon demokrácia van,

mert az alkotmánybíróság megakadályozta a kormányt a jogszabálysértésben.

De a demokráciánk nem az a lényege,

hogy az alkotmánybíróság megakadályozza a kormányt abban,

hogy alkotmányellenes gazdasági szabályokat erőltessen ránk.

A demokrácia lényege abban áll,

hogy ilyenkor felelőst találnak.

Aki mindenfajta szakmai bátorítás,

szemfelnyitás kísérlet ellenére

képes volt egy nyilvánvonan alkotmányellenes javaslatot áterőszakolni a magyar parlamenten.

Ezért valakinek felelősséget kellene vállalni.

Ha vállalnák, akkor beszélhetnénk arról,

hogy felcsillant a demokrácia esélye újra Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

visszatérve tehát a mondandóm elejére.

Magyarországon továbbra is fontos,

hogy elválasztjuk egymástól a pénzbehajtást meg a reformokat.

Magyarországon ma egyetlen reform sem zajlik.

Ami zajlik, az kivétel nélkül mind pénzbehajtás.

Egyetértés van a közgazdászok között.

Nem csak az életminőséget,

hanem a pénzügyi szempontokat első helyre helyező közgazdászok között is.

Hogy egy bonyolult állami rendszer,

mint az egészségügyi oktatás vagy a kultúra,

csak úgy lehet átalakítani,

hogyha arra többlet forrásokat biztosít a költségvetés.

Olyan reform, amely pénz megtakarításhoz rövid távon nincsen.

Csak olyan reform létezik,

amely rövid távon többe kerül, középtávon talán megtérül,

és hosszabb távon meg hasznot hoz.

Magyarországon ma egyetlen egy olyan reform sem zajlik, amelyhez addícionális,

új forrásokat rendeltek volna.

Csak olyan reformnak mondott változtatások,

amelyekkel egy időben pénzt vesznek ki azokból a rendszerekből,

amit át akarnak alakítani.

Vagyis kevesebb jut az oktatásra,

az egészségre és a kultúrális.

Ezek nem reformok.

Általában a magyar közgondolkodásban van egy téves képzet a reformokkal kapcsolatban,

talán Lánci professzor úr fejtette ezt egyszer ki, meglehetősen világosan.

A magyar ember azt gondolja,

hogy a reform az jó dolog.

Ott a reformnak semmifajta értéktartalma nincs.

A reform vagy jó, vagy rossz.

Az a kérdés, hogy mi a célja az alapos átalakításnak, vagyis a reformnak.

Ezért nyugodtan mondjuk ki,

hogy Magyarországon a reform néven futó programok,

átalakítási tervek valójában nem vezetnek el egy jobb életminőséghez.

Éppen ellenkezőleg a reform fedőneve alatt lerontják azokat a rendszereket,

azokat a szolgáltatásokat,

amelyek nélkül nincs európai minőségű élet,

vagyis nincs európai életminőség Magyarországon.

Egészségügy, oktatás és kultúra területe.

Summa-summárom abban szeretném összegezni a mondandómat, hogy Magyarországon ma,

ha az életminőség kérdését vizsgáljuk, nyilvánvaló,

hogy a helyzet változásért kiállt.

Gazdasági és politikai fordulatra van szükségünk.

A fordulat iránya a mai gyenge Magyarország helyett az erős Magyarország megteremtése lehet.

Egy olyan erős Magyarországé,

amely szabadságot és jólétet tud biztosítani polgárai számára.

Köszönöm, hogy meghallgattad.