Filmbejatszas_Eletminoseg_2007_03_03.wmv

A BOLDOGSÁG Nekem az életminőségről először a boldogság ugrik be.

A boldogság mögött pedig mindig kienyén súlyozottság van.

A következő kérdés az, hogy mitől boldog,

illetve kienyén súlyozott valaki.

Az első az az,

hogy van feladata az életben.

Van munkája, jó munkahelyet szereti, amit csinál, biztos egzisztenciája van.

Az a feladat, amit ellát,

tehát nem is munkát mondok inkább feladatot, az fontos.

Tehát, hogyha az a feladat,

amit én elvégzek fontos,

akkor talán én is fontos vagyok.

Ha én fontos vagyok a közösség számára, az jó, az feldob.

És akkor, ha én fontos vagyok a közösségnek,

azért nekem is fontos a közösség.

Persze, amikor a munkáról beszélünk meg a feladatról,

akkor azért tegyük azt hozzá,

hogy mindenféleképpen kell egy olyan munkahely,

hogy legyen az embernek egy olyan keresete, egy olyan ezisztenciája,

ami azért a létfentartást biztosítja.

Az egyik barátom mesélte,

hogy a Minap hallott a tévében,

hogy egymillió ember kell fel minden nap szorongom a Magyarországon, azért,

hogy úristen mi lesz vele?

Lesz-e még munkája?

Miből tudja eltatani magát vagy a családját?

Ez nem jó.

Életminőségről csak akkor beszélhetünk,

minőségi életről csak akkor beszélhetünk,

hogyha az alapvető egzisztencia rendben van,

megvannak az alapfeltételek az élethez, a mindennapi léthez.

Mi az, amire az embernek az életbe szüksége van?

Hát élelem, ivóvíz, fedél, a társas kapcsolatok,

az egészségügyi ellátás és az oktatás.

Körülbelül ezek az alapvető szükségletek.

A munka, a munkát nem mondtam,

de a munka lehetőség természetesen.

Ha nincs munkám, akkor vagy éhenhalok, vagy betörő leszek, vagy rabló leszek, bűnöző leszek,

mert valahogy meg kell szereznem azt, amire szükségem van.

Első szabály életben maradni,

a második szabály eredményesen,

de eredményesen sem érdemes élni méltóság nélkül.

Az életszínvonal, az életminőség,

ez önmagában véve egy olyan szó,

amely mintha már eredetileg is ellenne lopova tőlem,

tehát nem tudom ennek a szónak a jelentését a sajátomként megélni.

Hiába az én életminőségemről van szó,

de mivel az én életminőségemről mások beszélnek,

mivel az én életminőségem egy magyar konstelláció

és egy globális konstelláció szenvedőleges következménye,

ezért tudatilag soha nem lehet az enyém.

Hiába én élem meg tudatilag, szellemileg,

ez egy nagyon kiszolgáltatott állapot azt a szót kiejteni, hogy életminőség,

hiszen bár az enyém,

de valójában nem biztos,

hogy annyi közöm lehet hozzá,

mint amennyi közöm kellene, hogy legyen hozzá.

Az életminőséget befolyásolja az a környezetrombolás, ami folyik,

mert az én életminőségemnek az ártalmára vannak a bevásárló központok, mert utálom őket,

és Demszki Gábor megígérte,

hogy a városba nem jöhetnek,

de éppen a mai magyar nemzetben van szó arról,

hogy hogy jönnek bejjebb, bejjebb, bejjebb,

mert tényleg az volt,

hogy csak valahol Buda, őrs,

és szóval határokon voltak.

De még sokkal rosszabbul járnak azok,

akiknek a kertje végében lignibányát akarnak nyitni, vagy azok,

akiknek az utcájában kamionok tömege fog járni,

mert ott valami cementmű lesz,

és ez egy kemény állandó küzdelem, és vesztésre állunk.

Itt nem szidokin senkit Magyarországon,

ez a nemzetközi pénzhatalomnak a műve, Magyarország gyarmat.

Itt Magyarországon vannak gyarmattartók, ezek a gyarmattartók,

ezek kiszolgálják az urakat, és azért lesz,

azért ők itt az urak,

mert ők jól szolgálják ki.

Olyan nem kerülhet hatalomra,

aki nem szolgálja ezeket.

Nem tartom jónak ezeket a mutatószámokat sem, mint a GDP, eltekintve attól,

hogy ebbe beleszámít az a termék,

amit a külföldiek itt megtermelnek,

és aminek a hasznát kiviszik az országból.

Nem csak ezért.

Egyáltalán az élet minőségre nem utal.

És mindig a

mérték a kérdés.

Tehát fejlődésre szükség van.

Csak nem mindegy, hogy milyen irányban, és nem mindegy, hogy milyen módon.

Hiszen az ipar remek jó termékekkel látta el a társadalmat.

Sok mindenhez hozzájárult.

Nagyon fontos azonban megvizsgálni azt,

hogy mikor mit nyerünk, és mit vesztünk.

Vajon arányban van-e néhány száz munkahely megteremtése, főleg akkor,

hogy ez csak néhány évre szóló munkahelyteremtés, azzal,

hogy milyen természetrombolás jön létre a túloldalon.

Mindig ennek a kettőnek az arányát kell vizsgálni.

Amikor ez azon egy megfelelő,

akkor természetesen helye van a fejlődésnek.

Vannak azonban pontok, vannak azonban helyek, élőhelyek,

amelyeket nem szabad feláldoznunk sem néhány száz munkahely érdekében,

sem néhány ezer munkahely érdekében,

hiszen valamikor 10-150 év múlva egyszer majd nagyon fog nekünk hiányozni azt,

amit ott feláldoztunk.

És látjuk azt is,

hogy nagyon sok olyan beruházás végződött a múltban azzal, hogy ej, ráírunk arra még,

elhelyezzük azt az iszapot,

elhelyezzük azt a hulladékot,

majd lesz vele valami,

és valóban 50 évvel később az állam kényszerült arra,

hogy lényegesen nagyobb pénzért ártalmatlanítsa azt a területet.

Tehát gyakran ezek többe kerülnek,

mint az a beruházási érték,

amennyiért megvalósították az adott beruházást valamikor 20 évvel ezelőtt.

Tehát hosszú távon a társadalom, ha erre ráfizet,

akkor nem szabad vállalni.

Tehát ez először csak szivárog,

és ahogy telik-múlik az idő,

nyilván egyre nagyobb repedések lesznek,

egyre nagyobb mennyiségű anyag kerül be,

és ha az a nagy mennyiség egyszer eléri azt a határt,

ami a szennyezést okozhatja,

akkor mi azt mondtuk,

hogy a tiszai cián katasztrófa az kutya fülehoz képest, ami itt

bekövetkezhet.

A talajba kerülnek azok a szennyező anyagok, elsősorban a nehézfémek, rész, kobalt, de urán is,

amelyek adott esetben belekerülhetnek a, mondom,

ebből a cseppeli ivóvíz bázisba,

amelyik a budapesti ivóvíz készletének a 20-21%-át rejti magában,

vagy közvetlenül a talajvízzel,

főleg abban az időszakban, amiben most élünk.

Tehát most egy olyan szélsiséges időjárási időszakban vagyunk,

ahol túl nagy eső gyorsan leeshet,

ahol túl nagy szárazság van.

Ilyenkor a Duna mozgása az nem csak függőlegesen,

hanem ugye vízszintesen is jóval nagyobb, jóval kiterjedtebb.

Sokkal könnyebben bekerülhet a Dunába az a sok szennyező anyag,

amelyet ez a veszélyes galvániszab tartalmaz.

Ebben a történetben azok a szereplők,

akik valamilyen formában kapcsolódnak ehhez a galvániszabhoz,

legyenek akár a tulajdonosok, akik tudják,

hogy miért hozták ide,

ugye mert szeretnék el az ártalmatlanítást elvégezni, politikusok, akik tudtak erről, szakemberek,

akik tudtak erről a galvániszabról,

ennek mind van egy nagyon erős rémtörténet jellege.

2003 nyarán ide kerül,

utána nagy csőn van.

Senki nem tudja, hogy mik vannak a hordokon, akik erre járnak,

egyszerű munkás emberek itt is most mondanak, nem tudják,

hogy ez mennyire mérgező anyag,

vagy eljártán mit takar a hordok.

2004.

decemberében, december 15-én, vagy 16-án már pontosan nem tudom,

kaptam egy rejtélyes telefont,

ahol fölhívták a figyelmemet,

hogy a precíziós öntödével szemben van egy telephely,

ahol nagyon nagy mennyiségű 1200 tonna galvániszapot tartanak,

és hát valami iszonyatos körülmények között.

Tehát nem az előírásnak megfelelően.

Mi már akkor is azt kifogásoltuk maga a tény mellett,

hogy itt ilyen mennyiségű galvániszap van,

hogy erről senki nem tud.

Hát se a lakosságot,

senkit nem tájékoztatott az önkormányzat.

Az viszont világosá vált előttünk a dokumentumok alapján,

hogy a Csepeli önkormányzat, a környezetvédelmi felügyelőség,

ők minimum 2003 nyara óta tudnak erről.

Mert azok a dokumentumok,

amelyeket ők bocsájtottak ki, azok erről tanúskodnak.

Tehát eltelt úgy másfél év,

hogy egy rejtélyes telefonnak kellett ahhoz lennie,

hogy ez felszínre kerüljön.

No, mit lehet ilyenkor csinálni?

Ugye először a sajtóhoz fordul az ember, elmondja,

utána az önkormányzattal próbáltam egyeztetni,

hogy ezt azonnal takarítsuk el.

Nem sikerült, természetesen nem sikerült.

Mindenki lerázta magáról ezt a problémát,

nem az ő felelőssége,

meg mindenféle egyéb butaságokkal.

Hát kinek a felelőssége egyébként,

ha nem egy önkormányzatét?

Megtettem a feljelentést, mert akkor már elősen bűnügy szagagolt a történetnek,

meg a dokumentumokból is valami ilyeset lehetett kiolvasni,

hogy engedély nélkül került ide.

És akkor, mint országgyűlési képviselő interpellációban

kérdeztem a minisztert, gyurcsány kormányminisztere.

Hát a válasz lényege az volt,

hogy nincs katasztrófa helyzet, meg kell várni,

amíg lezárulnak a különféle vizsgálatok.

Nem tudom, hány vizsgálatnak kéne az lezárulni,

hogy ez innen eltűnjön.

Tehát én mindig is az motivált ebben a kérdésben,

hogy ezt se perül,

innen el kell tüntetni.

Ha egyszer valaki idehozta,

és ezt illegálisan hozta ide,

akkor el kell tüntetni.

Ha nincs meg az a valaki,

vagy nincs meg annak a valakinek a pénze, hogy ez megtörténesen,

akkor kinek kell helyt állni?

Törvény szerint az államnak.

Véleményünk szerint a 24.

órában vagyunk, bár ne lenne igazunk.

Itt van egy óriási nagy dug,

ott látszik a csatornafedő,

itt megy a csatorna kanál is,

és itt megy át a csatorna víz.

Ebből vettek egyébként mintát,

és most idejönnek ezek a szocialista képviselők,

akik semmit nem szavaztak meg ebben az egész ügyjel kapcsolatban, és most idejönnek,

és azt mondják nekem,

hogy itt közösen harcolunk.

Hát soha nem harcoltunk közösen a büdös életbe.

Hát 2003 nyarától 2004 decemberig,

amíg ki nem robbantottam ezt az ügyet, hallgattak.

Hallgattak, nagy csönn volt, senkit nem tájékoztattak.

Se az itteni iparvállalatoknak a vezetőit, se a munkásokat, se az embereket,

senkit az égegyett a világon.

Remegve ültek csöndben, mert nem tudták,

hogy mit csináljanak ebben.

Mi megmondtuk, hogy mit kell vele csinálni.

Megtettük a feljelentést, most is javaslatot tettünk,

hogy takarítsuk már innen.

Ennek az önkormányzatnak erre van pénze.

És ez a pénz aztán peresíthető.

Ha kell, akkor a magyar állammal szembe.

Mert hogyha a magyar államnak kell helytálnia a felszámolt cég itt hagyott szennyezésért,

akkor bizony ugyanúgy,

hogy a német állam át helyt azokért,

akik behozták ide a háztartási hulladékot illegálisan.

Akkor a magyar államtól kell visszaperelni az 50 millió forintot,

de ezt el kell takarítani nem ma, hanem hónap reggel.