0423_Interpellacio___Palinkas_Jozsef___Hiller_Istvan.wmv

Terelnök úr, tisztelt ház, tisztelt miniszter úr!

A magyar nemzet még megmaradt közvagyonának egyik legjelentősebb része,

az állami felszoktatási intézmények kezelésében lévő ingatlan és egyéb vagyon.

Ez a kincstári vagyon 10%-a.

Már 2003-ban megjelent az a szándék,

hogy a kormánya felszoktatási intézményeket privatizálja,

ám az ebben közreműködő irányító testületek akkori koncepciója csúfosan megbukott.

Önök a választások előtt milyen hallgattak arról,

hogy milyen terveket szűnek a felszoktatási vagyonnal kapcsolatosan.

Mindössze ködös célzásokat tettek az intézményhálózat szűkítésére,

a felszoktatás úgynevezett gazdálkodási szabadságának megteremtésére,

az intézmények mellett működő gazdasági tanácsok jogosítványainak

a kincstári vagyonigazgatóság rovására történő bővítésére.

Aztán a pénzügyminiszterként megbukott Draskovics Tibor által vezetett államreformbizottság

novemberben előrúkkolt a fenntartói kör szélesítésének tervével,

mégpedig gazdasági társaságok önkormányzatok bevonásával.

A miniszterelnök bizalmát élvező Draskovics Tibor modellkísérleteket folytatna erre.

Azt, hogy miért és milyen modellkísérleteket, azt homályban hagyta,

de a megoldás biztosan jó lesz arra,

hogy elindítsa az állami felsőoktatás privatizációjának folyamatát.

Pár hónappal később, néhány héttel ezelőtt,

egy másik volt miniszter, Magyar Bálint,

rukkolt elő a felsőoktatás privatizálásának ötletével,

a felsőoktatási és tudományos tanácsülésén.

A kijelentést a tárca meglehetősen vérszegény módon cáfolta,

talán maga sem hitt benne,

hogy képes ellenállni a szabaddemokrata nyomásnak.

Miniszter úr, ön meghallgatásán is határozat ígéretettett arra,

hogy a kormányprogramot valósítja meg,

márpedig abban nem szerepel a felsőoktatás magánosításának terve.

Miniszter úr, kérem, hogy itt a parlament nyilvánosság előtt válaszoljon,

ön-e még az oktatásért felelős miniszter?

Ha igen, hogyan fordulhat elő,

hogy egy államtitkár szinte politikai zsarolás módszerével

cáfolja a miniszter álláspontjával ellentétes álláspontot fejtsen ki a nyilvánosság előtt,

és ezt a miniszterelnök jelenlétében tegye.

Milyen alapon hihetjük, hogy ön nem csöndes támogatója ennek a tervben?

Esetleg önt be sem vonták ezekbe a tervekbe?

Miniszter úr, ki tudja eljelenteni államtitkári rangban lévő kollégái ellenében,

hogy nem kerül sor a magyar felsőoktatás privatizációjára?

Miniszter úr, le kíván-e mondani posztjáról,

ha erre a lépésre mégis sor kerül?

Érdeklődéssel várom válaszába.

Köszönöm szépen, képviselő úr.

Az interpellációra, Híler István miniszter úr válaszol, parancsoljon.

Elnök úr, tisztelt képviselő úr, tisztelt országgyűlés!

Tisztelt képviselő úr, az önt gyötrő kétségek eloszlatása nem bonyolul feladat.

Világos kérdésre világos választ fogok adni.

Oktatási és kulturális miniszterként kielentem,

hogy a felsőoktatás privatizációját nem támogatom, sőt azt ellenzem.

Se nekem, se a tárcának,

se a kormánynak nincs olyan célja,

hogy a felsőoktatást privatizálja,

vagyis hogy az állami felsőoktatási intézményeket más tulajdonába adja.

Erről én magam, aztán a tárca szakállamtitkára egyértelmű véleményt fogalmazott meg.

Az interpellációjában említett kormánybiztos Draskovics Tibor volt miniszter,

az Államreform Bizottság vezetője egy esti televíziós műsorban szintén nyilatkozott,

és a felsőoktatás privatizációjáról szóló kérdésre azt mondta, idézem, badarság.

Igaza volt, igaza volt, és egyetértek vele.

Ezt képviselő úr vélszegény kielentésnek, véleménynek tartani,

finoman fogalmazva is téves diagnózis.

Minthogy tehát az alapállítás nem igaz,

az ön utolsó kérdésében ebből fakadó feltételezéssel nem kell foglalkozni,

és én sem foglalkozom.

Amit ön nyomásnak, tudnélik szabaddemokrata nyomásnak nevez,

azt én politikának tartom.

Habitusom szerint én ugyan először tanácskozom, kiérlelem a véleményt,

és aztán állok a nyilvánosság elé,

de ettől függetlenül senkitől sem vitatom el azt a jogát, hogy kifejtse véleményét.

Ön is ezt tette most, államtitkár is volt,

egy ideig a tánszát vezette,

aztán mégsem hiszi senki ebbe az országba,

hogy ön most a miniszter.

Eddig képviselő úr az interpelláció szakmai része.

Szabályszerűen a házbizottságnak benyújtott interpellációját azonban egy ponton,

érdekes módon most a felszólalásában módosította.

Itt van a szöveg, idézem.

Pár hónappal később egy másik volt miniszter, Magyar Bálint, akit, hogy őt idézzem,

a színpadról egyszer hozdágyon vittek ki, rukkol elő, tudnilik a véleményével.

Érezhetően képviselő úr, ön Magyar Bálinttal vitatkozik, engem interpellál,

hiszen a miniszter véleményére kíváncsi,

és ez így rendben is van.

Ugyanakkor az előbb általam idézett,

és itt írásban szereplő rész képviselő úr engem megdöbbent.

Megdöbbent, mert azt az érvelést elképesztőnek tartom,

hogy egy szakmai vitában bárki argumentunként azt használja,

hogy valaki rosszul lett,

és hozdágyon kellett kivinni.

Ezt érvként felhozni egy szakmai,

felsőoktatásról szóló vitában képviselő úr szégyenletes és sértő dolog.

Bármelyikünkkel, bármikor, itt, ebben a teremben vagy máshol, önnel, velem, megtörténhet,

és ebből politikai tőkét kovácsolni több, mint hiba.

Úgyhogy, tisztelt képviselő úr,

mielőtt reakciójában valami huszárosat kanyarít,

és valami hasonlóval áll elő, úgyis,

mint egy vezető értelmiségi.

A Magyar Tudományos Akadémia tagja ismerje el,

hogy ez méltatlan eszköz volt és tévedett.

A tisztesség ezt követeli meg.

Köszönöm szépen.

Köszönöm szépen, miniszter úr.

Megadom a szót a képviselő úrnak,

hogy elfogadja a választ, parancsoljon.

Miniszter úr, a kijelentésére,

mely szerint ön nem támogatja a felsőoktatás privatizációját, már-már azt gondoltam,

hogy elfogadom a válaszát.

Arra a kérdése azonban, hogy lemond-e,

hogyha erre mégis sor kerül,

ezt a választ megkerülte,

ezért nem tudom elfogadni a válaszát.

Miniszter úr,

a interpelláció a házszabály szerint természetesen tartalmában hülyen kell visszaadni a házban,

és azt gondolom,

hogy én ezt a tartalmában hülyen adtam vissza a házban,

mivel valószínűleg nem lett volna arra lehetőség, hogy megmagyarázzam,

hogy ez nem fizikai rosszulétéről,

hanem egy átvitt értelmű utalásra vonatkozott.

Ezt a miniszter úr ügyesen kihasználta,

de ezért nekem nem kell bocsánatot kérnem,

válaszát nem fogadom el.