Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Papcsák: Törvényi védelmet kaphat a védekező az új Btk.-ban - Papcsák Ferenc az m1 Ma reggel című műsorában

A jogos önvédelemnél korábban a védekező és a támadó fellépése között arányosságnak kellett lennie, most azonban törvényi védelmet kap a védekező, aki a támadónál magasabb szinten is felléphet - jelentette ki Papcsák Ferenc a köztévé Ma reggel című műsorában csütörtökön. Az alkotmányügyi és igazságügyi bizottságának tagja, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője emellett beszélt a büntethetőségi korhatár leszállításáról, valamint az elzárás bevezetéséről is.