Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Anna: Közeledtek az álláspontok - Nagy Anna a Duna Tv Heti Hírmondó című műsorában

A kormányszóvivő szerint a szakszervezetek egy része is szembenézett azzal az elmúlt időben, hogy a korábban adott jogok egy része - például a korkedvezményes nyugdíj eddig érvényes rendszere - ma már egyszerűen nem működik. Nagy Anna a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának adott interjújából kiderült: a kormányzat jelentősen számít az állományhoz csatlakozó fiatal rendőrök munkájára a közbiztonság megteremtésében; és azzal számol, hogy e fiatal állománynak inkább az élet- és pályakezdéshez adandó támogatás lesz a fontosabb, semmint a korkedvezményes nyugdíj ígérete. Az elmúlt héten a bankbetétek befagyasztásának azóta egyértelműen cáfolt rémhíréről a szóvivő azt mondta: az akció motivációi még nem ismertek, de a lakosság nem ült fel a hamis információknak.