"Érdemi segítséget nyújtunk a családoknak" - Rogán Antal az m1 Ma reggel című műsorában
Első körben április-májusban a köztisztviselők és közalkalmazottak élhetnek az árfolyamgát lehetőségével, júniustól mindenki, akinek lakáscélú hitele van, szeptembertől pedig már azok a családok is, akik szabad rendelkezésű hitelt vettek fel, de azt az otthonukra fordították – hangsúlyozta az árfolyamgát lehetőségével összefüggésben Rogán Antal az m1 Ma reggel című műsorában szerdán. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke ugyanitt kiemelte: a döntés körülbelül 630 ezer családot érint.