Soltész Miklós a Thaly Kálmán utcai bölcsöde ünnepélyes alapkőletételén
A Ferencvárosi Önkormányzat igyekszik segíteni a családok gyermek-elhelyezési problémáján. Egyedülálló módon bölcsődéztetési támogatást nyújt az elutasított szülőknek, valamint döntött arról, hogy több más budapesti kerülettől eltérően nem vezeti be a gondozási díjat, illetve annak mértékét 0 Ft-ban határozta meg. Emellett folyamatosan keresi a lehetőségeket új bölcsődék létesítésére, valamint a már meglévők kapacitásának növelésére. Ezen célkitűzések mentén jutott el oda a kerület, hogy 20 év után új bölcsődét kap, a közelmúltban ugyanis sikeresen pályázott egy 40 férőhelyes bölcsődei tagintézmény létesítésére, melynek alapkőletételére Soltész Miklós szociális, családi és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár közreműködésével 2012. május 4-én került sor.