Kritikus helyzetben a MÁV
A Fidesz a vasúti személyszállításnál döntően nem az üzleti eredményben látja az alapvető célt, hanem abban, hogy a Magyar Vasút megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtson - mutatott rá Fónagy János sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-08-04 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:49.492137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus elmondta: a Magyar Államvasutak újabb 55 milliárd forgóeszköz hitel felvételére írt ki közbeszerzési pályázatot. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az elmúlt egy évben a Magyar Államvasutak hitelállománya 182-ről 331,5 milliárd forintra emelkedett, míg a legnagyobb magyar állami vállalat jegyzett tőkéje 270-ről 20 milliárdra csökkent. Hozzátette: az elmúlt egy év a vezetési válságoktól volt hangos, ráadásul az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozták a 28 mellékvonal bezárását is.
A tavaly decemberben meghozott vasúti törvényről szólva rámutatott: ezt eddig kizárólag arra használták, hogy az eddig egységes magyar vasúti hálózatból az állami térség tulajdonjogát "kibulizzák", illetve a MÁV egyetlen nyereséges üzletágát (a MÁV Cargót) kiszervezzék és értékesítsék.
Kiemelte azt is, hogy a vasúti törvényből hiányzik a közszolgáltatás fogalmi körének meghatározása és mértékének megállapítási módja. Ez azt jelenti - fogalmazott Fónagy János -, hogy a kormány a mindenkori költségvetési helyzetnek megfelelően tudja a közszolgáltatási kört megszabni, így a vasúti személyszállítás értékét nem a társadalom tényleges igényei, hanem a költségvetés mindenkori helyzete alapján határozza meg. Megjegyezte: ennek következményeként kénytelen a MÁV újabb és újabb hiteleket felvenni.
Leszögezte: a konszenzusos, átgondolt lépések helyett az átgondolatlan és kapkodó cselekvés jellemzi a vasúttal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket, aminek következtében a MÁV-ot teljes pénzügyi ellehetetlenülés jellemzi. Ugyanakkor rámutatott, hogy a vasút ügye nem egy vállalati ügy, nem pusztán közgazdasági vagy pénzügyi kérdés, hanem nemzeti ügy, ezért - fogalmazott - a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy ezt ennek megfelelően kezeljék. A Fidesz a vasút ügyében a nyugat-európai gyakorlat követésére szólítja fel a kormányt, és szorgalmazza a jogalkotói lépések konszenzusos megtételét - fűzte hozzá.
Az alapvető célt a Fidesz a személyszállításnál döntően nem az üzleti eredményben, hanem abban látja, hogy a magyar adófizető polgárok adóforintjaiból fedezett közszolgáltatási térítésért a Magyar Vasút megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtson. Ezért a Fidesz kész részt venni minden olyan konszenzus kialakításában, amely ezt az ügyet szolgálja, ugyanakkor nem nyújt továbbra sem segédkezet a probléma olyan látszatmegoldására, hogy ami nincs, azzal nincs baj - fogalmazott Fónagy János.
Kiemelte, hogy a magyar vasút kritikus helyzetben van, nagyon jelentős hitelállománnyal is működésképtelen, ugyanakkor alapvető nemzeti érdek és állami kötelezettség a magyar vasúthálózat, valamint az európai fővonalak fenntartása és megfelelő színvonalon való működtetése.
A koncepció hiányát mutatja az, hogy sem a vasúti törvényt megelőzően, sem annak alapján nem készült Magyarországon átfogó közlekedési, és azon belül vasúti koncepció. Következésképp nincs mihez igazodni például a 28 mellékvonal megszüntetésének ügyében - mondta el Fónagy János. Hozzátette: hiányzott az egyeztetés az érintett önkormányzatokkal, a közúti közlekedési vállalatokkal, és magával a szakmával is. A kapkodás és az anarchia jeleit mutatják az intézkedések. Végezetül megjegyezte: az utólagos egyeztetéssel lehet még korrigálni, de a nemzeti konszenzust ez nem fogja pótolni.
fidesz.hu