Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martens: 1956 az egész világé

A szenvedélyes vágy és a bizalomvesztés az egész országot és nemzetet áthatotta, a polgárok pedig elsősorban a hazugságok miatt vesztették el bizalmukat - mondta beszédében Wilfried Martens.


Dátum: 2006-10-23 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:04.038627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Wilfried Martens beszéde az Astoriánál

Az emberek függetlenséget akartak, meg akartak szabadulni a megszálló hatalmaktól és attól a diktatúrától, amely a rádió összes hullámsávján hazudott nekik éjjel, hazudott nappal - folytatta a politikus. A forradalom a nemzet megfiatalodását és újjászületését is eredményezte: a magyar nép bebizonyította, hogy képes saját életét is újraszervezni, kialakult a rend és a fegyelem a forradalom után. '56 egysége megmutatta a nép erejét és azt, hogy a szabadság levegője jobb, mint a hazugságé - hangsúlyozta Martens.

Nincs bátorságuk a nép szemébe nézni

Mint fogalmazott, "szabadon élni annyi, mint félelem nélkül élni". '56-ban szinte meg lehetett érinteni a szabadság szellemét. Utalt arra, hogy azelőtt a kommunista rezsim meghamisította és eltitkolta az igazságot, mindenhol csak politikai hazudozás folyt. A mai magyar helyzetben a kormánynak nincs bátorsága szembenézni a tényekkel és nincs mersze az állampolgáork szemébe nézni - szögezte le a néppárti politikus. Hozzáfűzte: mi lehet '56 üzenete a jelen számára? Egyértelműen az, mondta, hogy lehetőség és szükség is van a változásra. Harag és érzelem nélkül nincs forradalom. A magyar forradalmat is a szenvedélyes vágy és a bizalomvesztés vezérelte. Ez a vágy akkor az egész országot és nemzetet áthatotta, a polgárok pedig elsősorban a hazugságok miatt vesztették el bizalmukat - emlékeztetett a politikus.

"A mostani zűrzavar is egy ember miatt van. Ő az, aki az országot politikai és legfőképpen erkölcsi válságba sodorta azáltal, hogy félrevezette az embereket" - mondta Martens.

A demokratikus ellenzék indította el a változásokat

Elmondta: vannak, akik úgy gondolják, hogy a közép-európai változások a reformkommunisták szabad akarata és tettei miatt indultak meg, akik németek ezreinek adták meg a lehetőséget a vasfüggöny megnyitásával, pedig minden a kényszerűség miatt alakult így - szögezte le a politikus, és emlékezetett: ezt a kényszert az akkori ellenzék részéről megnyilvánuló folyamatos és bátor nyomás idézte elő. Annak az ellenzéknek a bátor és következetes vezetője volt Antall József és Orbán Viktor - mondta. "A magyar nép demokratikus forradalmának egyik meghatározó eseménye volt, amikor 1989-ben az akkor 26 éves Orbán Viktor több százezer ember előtt egy bátor hangú beszédet mondott, melyben azt követelte, hogy legyenek szabad választások, a nem megválasztott kommunistáktól vonják meg a hatalmat, és a megszállók hagyják el Magyarországot." Az ő nemzethez intézet beszéde nemcsak itt, hanem Közép-Európa más országaiban is fordulópontot jelentett a nagy jelentőségű változások folyamatában - közölte Wilfried Martens, és hozzátette, hogy Orbán beszéde világossá tette: ha a szovjet csapatok kivonását már követelni lehet, akkor az meg is fog történni, és ha megtörténik, akkor a szabadság már csak karnyújtásnyira van. Az ő beszéde indította el a demokráciáért indított békés harcot - zárta beszédét a néppárt enöke.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 185, 'source_type': 'media', 'source_id': 588, 'target_type': 'article', 'target_id': 57985, 'relation_type': 'describes'}