Eltűnik a 13. havi nyugdíj
A kormány intézkedései következtében a 13. havi nyugdíj el fog tűnni, még inkább megélhetési kérdéssé válik a nyugdíjas lét - jelentette ki Iván László.
Dátum: 2006-11-28 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:08:54.887862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegnap az Országgyűlés elfogadta a nyugdíjtörvényt. 2007. márciusától a nyugdíj mellett dolgozóknak 8,5 százalékos járulékot kell fizetni. Előrehozott nyugdíj esetén 2008. január elsejétől, ha valaki nyugdíj mellett dolgozik, és a minimálbérnél többet keres, a korhatár eléréséig szüneteltetni kell a nyugdíjak folyósítását. A kormányzati politika egy újabb kalózkodó megszorításhoz, sarcoláshoz ad támpontot - jelentette ki Iván László. A politikus elmondta, emellett az életet nehezíti közüzemi díjak drasztikus emelése. A képviselő aláhúzta: a nyugdíj reálértéke és a nyugdíjasokat sújtó kormányzati megszorítások az eddiginél is nehezebb helyzetbe hozzák az időseket, egyre komolyabb megélhetési válság alakul ki.
Változnak az előrehozott nyugdíjazás szabályai is. Iván László beszámolt arról, hogy tegnap az SZDSZ szavazataival sikerült az ellenzék egyik módosító indítványát elfogadtatni, amely következtében az előrehozott nyugdíj megállapításánál a szolgálati időt venné figyelembe. Ez azt jelenti, hogy akinek megfelelően hosszú a szolgálati ideje, annak nem kell megvárnia a nyugdíjaztatását addig, amíg be nem tölti a 62. esztendőt.
A nyugdíjas lét, az idősödés a kockázatok növekedését jelenti. Ha ehhez még megélhetési válság is társul, akkor bekövetkezik az, hogy a súlyos, krónikus megbetegedések gyakoribbá válnak, az egészségügyre sokkal nagyobb terhek rakódnak - fejtette ki Iván László.
fidesz.hu